Ismét bajba kerülhetnek a vendéglátóhelyek

A cégek sorra mondják le a decemberben tartandó év végi eseményeiket, ez pedig komoly problémákat okoz a vendéglátásban, hiszen rengeteg bevételtől esnek így el.

Egy-egy riasztóbb fertőzöttségi vagy halálozási adat közlése után máris jönnek a rendezvénylemondások – osztotta meg a vendéglátósok legújabb tapasztalatait az Indexszel Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Bár szeptemberben erős volt a vendéglátósok forgalma, a folyamatosan erősödő járványhelyzet miatt lényegében október közepe óta folyamatosan esik vissza a céges és egyéb rendezvényekre szóló rendelésállomány.

Jelenleg az év végéig mindössze a két évvel ezelőtti forgalom 10-15-20 százalékának megfelelő a leadott rendelésállomány, de sokan még kivárnak, mielőtt döntenek, hogy megtartanak-e egy-egy rendezvényt

– mondta Kovács László. Ezek a rendezvények is kisebbek, körülbelül 50-80-100 fős eseményekről van szó, a multinacionális szektorban lényegében tartózkodnak a termelést, a munkát veszélyeztető nagyobb, belső céges események szervezésétől.

Egyébként is átalakult a vendéglátás, hiszen ősszel már erősen jellemző volt, hogy legfeljebb két hétre előre lehetett tudni, hogy mivel tervezhet egy-egy vendéglátóhely, de volt példa arra is, hogy egy héttel az esemény előtt kértek be egyáltalán ajánlatot egy 100 fős budapesti céges rendezvényre. A pandémia előtti időszakban jellemző volt, hogy már szeptemberben le voltak foglalva a helyszínek az évzáró eseményekre, de ehhez egyelőre nem tér vissza a szektor Kovács László szerint.

Ezeket az eseményeket általában a későbbiek folyamán sem tartják már meg, azonban az elmaradt családi eseményeket igen, ami a jövő tavaszi-nyári szezonra azért némi reménnyel kecsegtet.

Sajnos a negyedik hullámnak köszönhetően előfordulhat, hogy további korlátozásokat vezet majd be a kormány – például védettségi igazolványhoz vagy maszkviseléshez köti az étterembe járást –, de bíznak abban, hogy most nem zárják be teljesen az egész szektort, mivel véleménye szerint a védettségért mindent megtett vendégeket nem lenne szabad ilyen jellegű korlátozásokkal sújtani. Ezek mellett pedig az ágazat eddig még kitartó szereplőit is teljesen ellehetetlenítené.


Még több aktuális hír itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...