Meglepő adat: ennyien akarnak saját vendéglátóhelyet

Meglepően sokan vágynak a vendéglátó szektorba a szektoron kívülről (is), annak ellenére, hogy itt a legtöbb a pályaelhagyó – friss kutatás készült a témában.

Átfogó kutatást készített a meghatározó hazai gasztronómiai szereplőkből álló szakmai közösség, a Piqniq Budapest és a Mastercard. A 400 vendéglátós és 1600 a terület iránt érdeklődő „laikus” megkérdezésével zajló felmérésben azt vizsgálták, hogy mennyire vonzó az iparág az abban és az azon kívül dolgozóknak, illetve honnan tájékozódnak a témában a szakmabeliek és a „civil” gasztrorajongók.

Piqniq-alapítók: Bánhalmi Kata, Rétfalvi-Kurucz Alexandra, Rétfalvi Zoltán, Losits Gábor

A kutatás alapján a vendéglátás rengeteg energiát kíván: a megkérdezettek közel kétharmada minimum napi 9 órát dolgozik.

Ennek ellenére nagyon vonzó területről van szó: a teljesen más szakmát űzők több mint 10 százaléka (tehát tízből egy ember) szeretne saját helyet nyitni a jövőben.

Sokan ugranának fejest a vendéglátásba

A Mastercard és a Piqniq által készített, Az év gasztro-felmérése - 2021* elnevezésű kutatás alapján a vendéglátás kifejezetten vonzó szakma azoknak, akik nincsenek benne: az 1600 megkérdezett 11 százaléka válaszolta azt, hogy a tervei között szerepel saját hely nyitása. A gasztronómiai vállalkozást tervezők jellemzően nők (80%), városlakók (73% lakik Budapesten és 19% vidéki városban), 26 és 35 év közöttiek, valamint diplomások (74%). A kutatásban résztvevő „laikusok” számára kifejezetten fontos, hogy gasztronómiai ismereteik folyamatosan bővüljenek, képben legyenek a legújabb trendekkel, technológiákkal - függetlenül attól, hogy terveznek-e üzletnyitást vagy sem. Az őket érdeklő  témák egyértelműen a receptekkel és tálalással kapcsolatosak, több mint 34 százalékuk naponta, 41 százalékuk pedig hetente fogyaszt ilyen típusú tartalmakat jellemzően a social media csatornákon, és több mint kétharmaduk évente minimum egy gasztronómiai eseményre személyesen el is ellátogat.

„A saját gasztrovállalkozás elindításához  a nem szakmabeliek gyakran romantikus képzeteket társítanak: sokan esnek abba a hibába, hogy elegendőnek találják a jó ízlést egy hely elindításához, és nem gondolnak bele a nyitással és üzemeltetéssel járó költségekbe, illetve abba, hogy miként alakul majd át az addig megszokott életvitelük” - mondta el Rétfalvi-Kurucz Alexandra, a Piqniq Budapest társalapítója. 

Vendéglátás: látástól vakulásig

Kemény munka a vendéglátás - ezt erősítette meg a kutatásban résztvevő 400 ember, akik a gasztronómiai szektor legkülönbözőbb területein dolgoznak: a megkérdezettek 36 százaléka tulajdonos, 24 százaléka szakács-séf, 16 százaléka pedig éttermi alkalmazott. A szektorban dolgozók átlagosan 8 éve vannak a szakmában, a válaszadók körülbelül 40 százaléka több mint 10 éve aktív ezen a területen. A vendéglátásban dolgozók jellemzően napi 9 óránál többet töltenek munkával, viszont az ilyen terhelés mellett is igazán fontosnak tartják, hogy folyamatosan fejlesszék tudásukat: a szakácsok-séfek (akiknek harmada napi 12 óránál is többet dolgozik) 21 százalék tölti ezzel rendszeresen az idejét, míg ugyanez az arány a tulajdonosoknál 24 százalék.

A vendéglátásban dolgozók jellemzően napi 9 óránál többet töltenek munkával (fotó: Horpáczi Dávid)

Ráadásul úgy tűnik, a vírushelyzet felértékelte a személyes kapcsolódásokra, a valódi megélésre való igényt. Bár a vendéglátós szakemberek 58 százaléka az olvasást, illetve 95 százaléka az online formákat jelölte meg elsődleges információszerzési forrásnak, mégis kimagasló azoknak az aránya, akik személyes tapasztalás útján szeretnek inspirálódni, akár egymástól, vagy workshopokon tanulni. És az önfejlesztésnek van egy egész sajátos módja a konyhában dolgozók között:

A vírus kitörése óta Magyarországon közel 20.000-en hagyták el a pályát, ami még nagyobb terhelést jelent a szakmában maradóknak. A rengeteg munkába fordított energia ugyanakkor nem csak “darálást” jelent: a kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a konyhában dolgozók ezt az időt használják fel tudásuk fejlesztésére is

-  mondta el Bánhalmi Kata, a Piqniq Budapest társalapítója.

Indul a Piqniq 2.0

A gasztronómiai iránt rajongó és a saját vállalkozás indítását mérlegelő “laikusokra”, valamint a tanulásra és fejlődésre nyitott szakmabeliekre fókuszál a Piqniq Budapest most induló, Mastercard által támogatott kampánya.

A gasztronómia igazi mainstream terület lett a szó legjobb értelmében: a híresebb séfek igazi sztárok, a jó éttermek kultusza az egekben van, az evés-ivás pedig az egyik legfontosabb örömforrásunkká vált a pandémia alatt. Fontos számunkra, hogy a vendéglátásban ne csak a fizetésnél, hanem az élmény egészénél jelen legyünk – ennek biztosítására pedig tökéletes partner a Piqniq, ami az ország top éttermeit, szakembereit és a gasztrorajongóit ülteteti egy virtuális asztalhoz” - mondta el Szalkai Réka, a Mastercard marketing igazgatója.

Workshopokon tanulhatnak a gasztrovállalkozók

A Piqniq 2.0 november végén az alábbi, folyamatosan bővülő programokkal indul: 

  • Piqniq Patronok - mentorpogram már létező gasztrovállalkozásoknak: az ország legmenőbb gasztrovállalkozásait tömörítő közösség tagjai közül 25-en (pl. Masterclass, a Dreher, az Eisberg, a We Love Budapest) mentorálják a jelentkező gasztrovállalkozásokat; 
  • Podcastok laikusoknak és szakmabelieknek: a hazai gasztronómia legfontosabb trendjeit vesszük górcső alá rendszeresen jelentkező podcastunkkal 
  • How-to anyagok - üzletvezetőknek és a nyitás gondolatával játszó laikusoknak: gyorsan befogadható és beépíthető, iparági szakembere tudásából építkező cikksorozat, vállalkozásfejlesztés témában.
  • Bepillantás a kulisszák mögé - riportsorozat a hazai gasztrotérről mindenkinek, aki szereti:  rövid videókon keresztül mutatjuk be a hazai gasztronómiai ismert és kevésbé ismert arcainak történetét

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.