Elsüllyednek a rezsibizonytalanságban a vendéglátóhelyek

Teljesen bizonytalan jövő vár a vendéglátóhelyekre: a szakmában dolgozók igen sötéten látják a helyzetet, miután megkapták az első, rezsicsökkentés-csökkentés utáni számláikat. A 444.hu körképe egy borús láthatárt mutat be.

A vendéglátóhelyekre évek óta ilyen-olyan formában rájár a rúd. Ugyan a jelen helyzetben, a lakossági oldalon rengeteg embernek is megugrottak a költségei, azonban ugyanez történt megannyi vállalkozással is. Ráadásul hatványozottan: az első körben kiküldött számlákon csillagászati értékek szerepelnek, állami segítség és a helyzet enyhülése nem nagyon várható, így a vendéglátóhelyek nagy része a bezárás és a csőd közelébe került. Merre vezet a kiút? A 444.hu körképében akadnak válaszok, persze egyik sem túl biztató.

Elsüllyednek a rezsibizonytalanságban a vendéglátóhelyek

Durva emelkedő

Miután a 444.hu szerkesztősége arra kérte olvasóit, hogy küldjék el megemelkedett rezsiszámláikat, sokan csatlakoztak a felhíváshoz a vendéglátósok táborából is. Ezek alapján lehetett látni, hogy elképesztő mértékű drágulás ment végbe a vendéglátóhelyek költségeit tekintve:

  • egy szegedi pizzéria eddig havi 300 ezer forintért vette a gázt, ami most havi 2,3 millió forint lett
  • egy budapesti kocsma az áramért eddig havi 180 ezer forintot fizetett, ezentúl viszont 900 ezer forint lenne az összeg
  • a legtöbb vendéglátós energiaköltségei átlagosan 300 százalékkal emelkedtek az elmúlt hónapokban

Lejáró szerződések

A legtöbb vállalkozásnak azzal is szembe kellett néznie, hogy az eddig kötött szerződéseik lejártak, és azokat csak igen bonyolultan tudták megújítani a szolgáltatókkal. Egy pécsi étteremtulajdonos 19 helyről kért ajánlatot gázra: ezek közül 9 helyről nem kapott választ, 9 helyről elutasító választ kapott. Az egyetlen ajánlat, amit kapott, adott mennyiségű gáz lekötésére szólt, a mindenkori piaci áron, ami érthető okokból nem volt számára elfogadható.

Ráadásul amennyiben a szolgáltatócég mondja fel a szerződést, akkor a vendéglátóhelynek azonnal találnia kell egy új szolgáltatót, ahol szerződést köthet, különben a régi cégtől már nem vehet gázt, áramot.

Nem hárítható át

Egy ilyen helyzetben, amikor ennyire drasztikusan emelkednek a költségek, nyilván megoldás lehet az extra költségek áthárítása a vásárlókra. Azonban azt a vendéglátósok is érzik, hogy ez már lehetetlen, hiszen, ha olyan áron adnának mindent, ami tükrözné a valós költségeket, akkor nyilvánvalóan nem lenne senki, aki ezt az árat kifizetné.

A 444.hu egy forrása szerint például, ha a kenyér valós árát fizetnénk, akkor 4000 forintba kerülne kilója.

Mindemellett arra is oda kell figyelni, hogy a vásárlók is kevesebbet tudnak költeni, hiszen az ő költségeik is ugyanúgy megemelkedtek. Ennek egy speciális vonzata az is, hogy a munkavállalók költségei is emelkednek, így a béremelést sem lehet elhanyagolni. Egyes helyeken az energiaköltségek mellett a bérköltség is 100-150 százalékkal növekedett.

A bezárás árnya

Ami megoldásként jelentkezhet, az egy részről a részleges bezárás: rövidebb nyitva tartás, illetve a fűtési időszak alatt a roló lehúzása. Az első inkább a kocsmák, kisebb kávézók részére lehet megoldás, hiszen ők nem tárolnak olyan nagy mennyiségű ételt, amelynek folyamatos hűtésre lenne szüksége.

Az időszakos bezárás esetében pedig természetesen felmerül a munkaerő megtartásának problémája. Hiszen már a koronavírus-járvány időszaka alatt is sokan elhagyták a vendéglátás ágazatát a bezárások miatt.

Összességében tehát sajnos nagy mértékű bezárásra lehet majd számítani a vendéglátóhelyek körében: egyes szakértők szerint sokkal nagyobbra, mint a COVID alatt.

Forrásunk volt.


Hírek, újdonságok, érdekességek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...