Gasztroajándékok otthonról
Összegyűjtöttünk néhány ötletet, hogy mivel is kedveskedhetünk édesanyánknak eme jeles napon. Esztétikus, kreatív, és költséghatékony ötleteink következnek!
adminÖsszegyűjtöttünk néhány ötletet, hogy mivel is kedveskedhetünk édesanyánknak eme jeles napon. Esztétikus, kreatív, és költséghatékony ötleteink következnek!
adminNapjainkban a sörreklámok férfiaknak szólnak, pedig mi is legurítunk néha egy-egy pofával - ha nem is akkora gyakorlattal, mint jóval "szomjasabb" férfitársaink.
adminMint mindenkinek, az első konyhai emlékem nekem is az édesanyám főztjéhez, sütijéhez kapcsolódik. Mindig úgy gondoltam, hogy én sose leszek olyan jó szakács, mint Ő.
RumisziviSokszor észre sem vesszük, hogy milyen hibákkal, rossz beidegződésekkel rontjuk el az étkezéseket, amik túlevéshez, ebből adódóan pedig túlsúlyhoz vezetnek.
Szikszai AnnaMost a legnépszerűbb gyorskaják kerülnek megmérettetésre. Melyik a kedvenced? A Pizza vagy a hamburger a nyerő?
Szikszai AnnaMegnyitott a Churros Up, így a fesztiválszezon nagy kedvence most már télen-nyáron elérhető a belvárosban. Naná, hogy az elsők között kellett megkóstolnunk!
Szikszai AnnaAhogy az elmúlt hónapokban, úgy most, februárban is megosztjuk veletek azokat az ételeket, amelyeket szívesen készítenénk az előttünk álló hetekben (is). Jöjjenek a kedvencek!
NosaltyIsmét divat otthon készített ajándékokkal meglepni szeretteinket. Olyan tippeket válogattunk most össze, amelyekkel lány ismerőseinknek kedveskedhetünk.
adminKarácsonyi menü terén ahány ház, annyi szokás, mégis szinte biztos, hogy legtöbbünknél jelentős szerep jut a nem épp kímélő töltött káposztának, esetleg a disznótorosnak.
Bodon Judit dietetikusEzüst vasárnap hete a forralt borról, a disznótorról, és persze az adventi programokról szól majd. Nézzük mi vár ránk!
Szikszai AnnaNormandiában halász volt, bár ki nem állhatja a halakat és a tenger gyümölcseit. Imádja az indonéz konyhát, és esküszik a Dukan diétára. Müller Péter Sziámival ebédeltünk.
Szikszai AnnaSzámos olyan trükköt tudunk, melyekkel elkerülhető, hogy kidobd az ételeket - adagolj okosan, gondolkodj előre. A Huffington Post cikke 9 tippet ad az újragondoláshoz!
Országh KittiAz E-book és az internet világában, amikor az offline magazinok is sorra eltűnnek a színről, egyre ritkábban veszünk a kezünkbe könyveket.
adminSzeptember első hete szinte roskadozott a gasztronómiai programoktól, igazán nem lehetett okunk panaszra. Most a bor, a szüretelés és a szürkemarha kerül a középpontba.
Szikszai AnnaMielőtt bárki kétségbe esik, hogy mi lesz a mai menü... már itt is van! Szénhidrátban nem szerénykedő jó étvágyat kívánunk!
NosaltyHa kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!
NosaltyAz Őrség illatos dombjaitól a villányi szőlősorok között kanyargó ösvényekig, a szegedi Tisza-parttól az alföldi gyümölcsösökig: a PICK Bordó körtúrák idén négy vadonatúj útvonallal lepnek meg minket – és a látnivalókon túl mindenhol valami finomság is vár.
NosaltyEgy alapvető vitamin, ami, úgy tűnik, képes arra, hogy aktiválja a máj természetes zsírégető folyamatait.
A foltos gyep rendezetlennek hat, még akkor is, ha a kert többi része szép zöld. Szerencsére elég egy-két praktika, hogy a kopasz foltok ne maradjanak velünk egész szezonban.
Mai menüsorunk kezdő fogása egy nagyiféle sós stangli, ami mellé/után bablevest kínálunk, végül pedig vargabélessel izgatjuk fel magunkat.
Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...
Krumplipüré zöldben köretemmel tálaltam, és ettük. Igen ízlett.. :-)
Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...