A Coca-Cola ismét nagy döntést hozott, így változnak meg a palackok

600 tonnával kevesebb műanyag és csaknem 30% újrahasznosított PET-palack kap új életet a Coca-Cola palackjaiban. 4 százalékkal csökkentik a műanyag dobozok súlyát.

A 2018-ban elért 4%-os palacksúlycsökkentés után, 2020-ban ismét 4%-kal csökkenti a felhasznált műanyag mennyiségét a Coca-Cola Magyarország. A cég 100 millió forintos beruházásának eredményeként éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET palack súlyával egyenlő. A vállalat már ma is kizárólag 100%-ban újrahasznosítható italcsomagolásokat állít elő, 2030-ra pedig 50 százalékra nőhet a palackokban lévő újrahasznosított műanyag aránya.

A cég összességében 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel évente, a megtakarítás 24 millió PET palack súlyával egyenlő. A beruházással a vállalat jelentős mértékben csökkenti ökológiai lábnyomát, hiszen az új palackok gyártásához számottevően kevesebb kőolaj szükséges, a könnyebb palackok miatt pedig kevesebb energia kell majd a termékek szállításához is.

A súlycsökkentett italcsomagolások fokozatosan jelennek meg a boltokban: az új 1,5 literes és az 1,75 literes palackok már elérhetőek a polcokon, hamarosan pedig átalakulnak a 0,5 literes és az 1,25 literes változatok is. A szigorú minőségi követelmények miatt a könnyebb palackok alakja kissé megváltozik, de ennek ellenére ugyanolyan masszívak és formatartók maradnak, mint elődjeik.

Ezt láttad már?

A Coca-Cola az első, aki ezzel a csomagolással lép a piacra

A Coca-Cola Magyarország az elmúlt években számos intézkedéssel csökkentette csomagolóanyag felhasználását és környezeti lábnyomát. A cég italcsomagolásai már jó ideje 100%-ban újrahasznosíthatóak, az elmúlt esztendők beruházásainak köszönhetően pedig 15 százalékkal kevesebb műanyagra van szükség egy PET palack előállításához, mint 2010-ben. A vállalat folyamatosan növeli a palackokban felhasznált újrahasznosított műanyag mennyiségét is, amelynek aránya ma már átlagosan 27 százalék. Az újrahasznosított PET palackokból készülő italcsomagolások szén-dioxid lábnyoma akár 80%-kal kisebb lehet, mint a kőolajszármazékból készülő palackoké, sőt az újrahasznosított műanyagból készülő palackok összesített ökológiai hatása akár az alumínium italcsomagolásoknál is kedvezőbb lehet.

Mindezeken felül a vállalat az alumínium dobozos multipack kiszerelések műanyag csomagolását is egy innovatív kartonpapír-alapú csomagolási megoldásra cseréli 2021-től, illetve cél, hogy a Coca-Cola Magyarország választékában is megjelenjenek a 100 százalékban újrahasznosított PET palackokból készülő palackok.

A globális The Coca-Cola Company és 28 országot átfogó Coca-Cola HBC csoport közös Hulladékmentes Világ stratégiája értelmében a cégek 2030-ig a felhasznált csomagolóanyagok 100 százalékának megfelelő mennyiséget gyűjtenek majd vissza, továbbá 50 százalékra növelik műanyag palackjaik újrahasznosított alapanyag tartalmát.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Bulgogi marha

A bulgogi a koreai konyha egyik legnépszerűbb fogása, nem csoda, hiszen nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, a végeredmény pedig egy szaftos, ízgazdag fogás lesz. Tálald ...

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...