Winestone Restaurant
Ezen a környéken nemcsak a borok kitűnőek, bár tény, hogy szerencsés helyzetben van a helyi gasztronómia, amiért van mire építeni, de a lokális alapanyagok választéka is igen széles. Antal Tibor olyan étlapot állított össze, ami nagyon szépen harmonizál a Winestone borkínálatával, egyúttal a szezonalitásra is reagál.
A menü egyébként meglepően széles igényekre reflektál, van ugyanis pizzaétlapjuk, emellett elérhető egy small plate ajánlat is, ha valaki nem enne végig egy komplett vacsoramenüt, de szeretne falatozni néhány pohár bor mellett.
A nyár slágerfogását, a töltött paprikát, bárányhúsból készítik, az étterem ikonikus ételei között pedig megtalálható többek közt az isteni tatárbeefsteak is.
Tokaj, Rákóczi út 5.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 12.00-22.30
Dereszla Bisztró
A Michelin ajánlással is ellátott Dereszla Bisztrót Bodrogkeresztúron, a folyóparttól nem messze találjátok.
Az étlap erősen épít a helyi gasztronómiai hagyományokra, nekem személy szerint tetszik, hogy az olyan klasszikusok, mint a marhapofa vadasmártással, megférnek az olyan régivágású nagyágyúkkal, mint a körömpörkölt, és az olyan könnyedebb fogásokkal, mint a pak choi-jal és ponzuval tálalt fogasfilé.
Ami viszont a legeslegjobban tetszik, hogy a desszertek között ott a madártej. Azt mondom, látogasson el a Dereszlába, aki a környéken jár, hogy a magas minőségű vidéki vendéglátásnak még sokáig lehessenek ilyen képviselői.
Bodrogkeresztúr, Kossuth utca 2.
Nyitvatartás: szerda 16.00-21.00, csütörtök-szombat 12.00-21.00, vasárnap 12.00-17.00
Barka Galéria Hotel & Étterem
A Barka tökéletes választás, ha Tállyán vagy a környéken kirándulunk, kitűnő szállás és megbízható, hangulatos étterem is egy helyen elérhető. Az alapanyagokat jellemzően helyi kistermelőktől szerzik be, és saját kerámiájukból készült tányérokra tálalják az ételt. Nincs váratlan, vagy kiugróan meglepő fogás az étlapon, de amit vállalnak azt magas színvonalon, jóízűen készítik el. Az előételek között a hegyaljai satjttál, mangalicaválogatás és kenceválogatás is megtalálható, utóbbihoz isteni furmint pezsgőt kínálnak.
Levesből háromféle elérhető, a főételek között pedig olyan közönségkedvencek szerepelnek, mint a paprikás csirke, a lecsó vagy épp az óriás bécsi.
A hely túrógombóca legendás, úgyhogy aki vállalja a desszertet, mindenképp kóstolja meg!
Tállya, Rákóczi út 23.
Forró Kutya Barbeque & Restaurant
…egy harapás Texas, így hirdeti magát ez a szerencsi bbq étterem. 2020-ban nyitottak, és nagy szó, hogy azóta nem egyszerűen üzemelnek, pedig az nehéz időszak volt a hazai vendéglátásnak, de a magyar barbeque éttermek között igazán elismertnek számítanak.
Steak, bbq, grill és burger, ezek adják az étlap gerincét, de olyan vagány fogások is vannak náluk, mint például a rántott malacfül, a Pitmaster mac’n’cheese-e és az erdélyi parasztcsorba.
Ízes, laktató, gazdag húsos fogások, benne a füst és a fűszerek ízével, aki szereti ezt a műfajt, az feltétlenül kóstoljon meg ezt-azt náluk, garantáltan nem fog csalódni a Forró Kutya kínálatában.
Forró Kutya Barbeque & Restaurant
Szerencs, Nyár út 4.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök és vasárnap 11.00-21.00, péntek-szombat 11.00-22.00
Karám Bor & Gasztro
Bodrogkeresztúr egyik legrégebbi épületébe leheltek új életet, és nyitották meg a Karámot, ezt a tokaji borokra építő, barátságos, nyugodt hangulatú éttermet. Mint a közösségre és törzsvendégekre fókuszáló helyek általában, a Karámban is rendszeresen tartanak tematikus esteket, boros, gasztronómiai programokat.
Az étlap követi a szezonalitást, az isteni kóstolótálakat mindig megtalálni az ajánlatban. A nyári étlap nagyon jól keveri az egészen könnyed fogásokat, például a cézársalátát az olyan klasszikus hármasokkal, mint a burgonyakrémmel és tejfölös uborkasalátával tálalt grillcsirke, és az olyan otthonos ízekkel, mint a galuskával tálalt borjúpaprikás. Az aktuális vegán ajánlatról érdemes előre érdeklődni, de jó tudni, hogy az is talál kedvére való fogást, aki állati összetevőktől mentesen próbál étkezni. Kellemes hangulatú hely a Bodrog közelében, érdemes megállni náluk, ha valaki erre jár.
Bodrogkeresztúr, Kossuth utca 27.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.00-22.00
Kisfalucska Udvarház & Bisztró
Vannak helyek, amiknek már a látványától is megnyugszik az ember, és a Kisfalucska is ezek közé tartozik. Ránézek, és már indulnék is, hogy kipihenjem a mindenféle fáradalmaimat, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Aki náluk száll meg, annak elérhető a svédasztalos reggeli, de lehet kérni kosárban összeállított reggelit is, akkor a szoba kényelmében lehet falatozni. Ebédre vagy vacsorára ötféle gourmet menüből lehet választani, amiben van leves/előétel, főétel és desszert,
ráadásul a gyerekekre is gondoltak, a Nem tudom/Nem vagyok éhes összeállításban gyümölcsleves, rántott, vagy grillezett csirkemell és krumplipüré szerepel, plusz választható valamelyik felnőttmenü desszertje.
Tökéletes szállás plusz étterem kombináció, aki a környéken nézelődik valamelyik őszi hétvégére, itt biztos jól érzi majd magát.
Kisfalucska Udvarház & Bisztró
Bodrogkisfalud, Petőfi út 16.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 8.00-16.00
Szarkaláb Bisztró
Mád az egyik kedvenc településem a környéken, borongós őszi időben, és ragyogó nyárban is csodálatosnak találom, mindenkit csak bátorítani tudok, aki nem járt erre, hogy idén mindenképp iktassa be a programjába. A Szarka Pincészethez tartozó bisztró étlapja meglehetősen feszes, és a hasonló stílusú bisztróknál, azt hiszem, vagányabb is.
Egyebet ne mondjak, a „Snack & Bubi”, vagyis a pezsgővel kínált ízelítő fogás önmagában jó indítást jelent, az pedig külön izgalmas, hogy a füstölt lazac, a tejföl, a tepertős sült zsír és a kovászos kenyér egy tányéron találkoznak.
Hatalmas rajongója vagyok a kékpenészes sajtoknak, így külön plusz pont a Szarkalábnak, amiért a desszertek között ott a kéksajt lépes mézzel és 6 puttyonyos Tokaji Aszúval. Aki meg is szállna náluk, két vendégházból is választhat, de betérő vendégek előtt is nyitva áll az ajtajuk.
Mád, Magyar utca 65.
Címlapfotó: Dereszla Bisztró
További ajánlóinkból:
Hat kiváló étterem az Őrségben, ahol a gyönyörű táj a...
A zöld dombok és határtalan kék ég, ez jut eszembe, ha az első Őrségben tett látogatásomra gondolok, na meg az isteni dödölle, amit ebédre ettem. Nyugat-Magyarország egyik legszebb része ez, csodálatos kirándulóhelyekkel, szép falvakkal és hát a környékre jellemző, gazdag ízekkel. Most ajánlunk hat éttermet, ahol test és lélek megpihenhet a nagy barangolás közepette.
Kormos LiliKávézó, bisztró, pékség vagy étterem? 7 hibátlan helyet ajánlunk Debrecenben
Csokonai, Református Nagytemplom, Nagyerdő, egy gyönyörű alföldi város. Debrecenbe kirándulni mindig jó ötlet, és közben még enni-inni is lehet, méghozzá finomakat! Kávézó, pékség vagy étterem egy hangulatos vacsorához? Mindenre van egy jó ötletünk! Ajánljunk hét szuper helyet Debrecenben, figyeljetek!
Kormos LiliIrány Nyíregyháza: 7 étterem, ahova érdemes ellátogatni – A kiflis...
Szabolcs-Szatmár-Bereg székhelyét vastagbetűvel szedik a honi gasztronómiai térképen, mióta az ország minden zegzugába eljutott a kiflis gyros híre, de bátran állíthatjuk, hogy a térség konyhája saját jogán is megérdemli, hogy elismerően szóljunk róla. Mi most hét éttermet ajánlunk Nyíregyházán, kávézótól halas büféig, hogy egyetlen fáradt vándor se távozzon innen éhesen.
Kormos Lili