Tojást főzött a mikróban, most egy életre megvakulhat ez a lány

Egy fiatal angol nő mikróban szeretett volna gyorsan főtt tojást készíteni, a tojások azonban mikrózás után felrobbantak a lány kezében. 

Az eset alig egy hete történt csak, a 22 éves Bethany Rosser gyorsan szeretett volna főtt tojást készíteni, az interneten körülnézve egy Delish.com-on talált receptre esett a választása, mely szerint a tojásokat sós vízben kell a mikróba tenni 6-8 percre.

A lány így is tett, a tojás vizét megsózta, a mikróban pedig 6 percen keresztül főzte az ételt 900 W-on. A baj akkor következett be, amikor a lány kivette az edényt a mikróból, és belenézett a fazékba, a tojások pedig szinte azon nyomban felrobbantak. A forró étel az arcát, azon belül is a bal szemét találta el annyira, hogy most azért küzdenek, ne vakuljon meg a lány teljesen az egyik szemére.

Bethany eszméleténél maradva azonnal hívta a mentőket és hideg vizet eresztett a szemére, ez idő alatt azonban már elkezdett hámlani a bőr az arcáról.

Bár a kórházban rögtön ellátták, még egyáltalán nem biztos, hogy bal szemével valaha is újra úgy fog látni, mint régen.

,,Rettenetesen féltem, még órákon keresztül éreztem, hogy ég a bőröm annak ellenére is, hogy a kórházban azonnal elláttak. Éreztem, ahogy a bőröm folyamatosan hámlik. Sose féltem még ennyire, egyszerre zokogtam és remegtem, ez volt életem legrosszabb napja" - mondta a lány.
Elmondása szerint mindent jól csinált, és több olyan ismerőse és rokona is van, akik főztek már mikróban tojást, nekik vagy nem robbant fel, vagy még a mikróban. Érdemes tudni, hogy bár a mikróban hamar felforrósodik az étel, és természetesen a víz is, egyáltalán nem érdemes ott főzni a tojást, sem időben nem spórolunk sokat arról nem is beszélve, mekkora bajt okozhat akár egyetlen túlfőtt tojás is.

EZ IS ÉRDEKES:

via The Sun

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...