Több mint 50 kilót dobott le, hogy játszhasson végre a gyerekeivel

Szeretett volna futkosni velük a kertben, szóval nem volt más választása, mint beleállni a fogyásba.

A 38 éves Jacob Kiper két nyolcéves ikerfiú édesapja. Jacob nemrégiben eldöntötte, hogy mindent megtesz azért, hogy idén apák napján végre el tudjon menni velük kirándulni, ennek érdekébenazonbandrasztikusan változtatnia kellett életmódján.

A férfi ugyanis ekkoriban még 136 kilót nyomott,és túlsúlya miatt nem tudott aktívan játszani a gyermekeivel.

Szerettem volna végre megadni a fiúknak azt az apát, akit megérdemelnek” – mondta a férfi a Good Morning America műsorában. Jacobért egyébként már a felesége is aggódott, ugyanis a férfi családjában előfordultak szív- és érrendszeri problémák.

Jacob először csak az elfogyasztott adagokon csökkentett, majd elhagyta a rántottételeket és gyorskajákat, mindemellett pedig mozogni kezdett a fiúkkal. Hatalmas sikerként élte meg, amikor pár hónappal az életmódváltás után végre nem kapkodott levegőért néhány percnyi játék után.

Egy jó tanács Jacobtól

Jacob egy jó tanáccsal is szolgált az interjú végén:

"Sose feledjétek, hogy a fogyás nem egy lineáris történet!”

Eleinte ugyanis nála is gyorsan beindult a fogyás, de voltak olyan napok, hetek, sőt hónapok is, amikor egyáltalán nem mozdult lefelé a mérleg nyelve. Jacob szerint ilyenkor kell nagyon erősnek lenni és kitartani. Pár kevésbé sikeres hét miatt pedig nem szabad feladni a kőkemény munkát.

Jacob kitartó munkájának végül meglett az eredménye, ugyanis összesen58 kilótól szabadult meg.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...