Több mint 10 millió forintot spórolt meg egy férfi 8 év alatt azzal, hogy megnézte, mit tett a kosarába!

Egy 28 éves férfi, aki magát leárazásfüggőnek tartja, úgy vallja, élhetünk luxuséletet úgy is, hogy közben nem költünk vagyonokat. Tippek, amiket te is hasznosíthatsz!

Tom Church ma már főállásban vezeti saját oldalát, a LatestDeals nevű site-ot, ami mára több mint 600 ezer lelkes, spórolni vágyó felhasználót tudhat magáénak. Az oldal profilja a költséghatékonyság és a különböző boltok és szolgáltatók legjobb ajánlatainak összegyűjtése.

Már gyerekkorában is szeretett pénzt megtakarítani

Tom egészen fiatalon ébredt arra rá, mi tölti el földön túli örömmel, ez pedig a spórolás volt. A megtakarítás rejtelmeibe zongoratanárnője vezette be, aki elültette az akkor 8 éves fiú agyában azt a gondolatot, miszerint ha valamit féláron vesz meg, az olyan, mintha megduplázná a pénzét.

20 éve vallja, hogy a jó élethez nem kell feltétlen gazdagnak lenni. A férfi blog formájában, 2016-ban kezdte megosztani másokkal is, ha talált egy-egy jó ajánlatot, de saját spórolási trükkjeit sem tartotta meg magának. A közösség gyorsan nőtt, és mára már főállásban segít az embereknek abban, hogy jobban kijöjjenek a konyhapénzből. Tom elmondása szerint régi álma vált ezzel valóra: ő maga tárgyal a legnagyobb üzletekkel, márkákkal is, hogy a tagok - reklám fejében - kedvezményt kapjanak.

Az ételtől és a ruhától kezdve a nyaraláson át a táncórákig szinte mindenre gondol, és igyekszik a legkedvezőbb árakkal előrukkolni. 8 éve egy hosszútávú megtakarításba kezdett: minden fizetés alkalmával félretett, befektetett 500 fontot (körülbelül 176 ezer forintot), ezzel megakadályozva, hogy elköltse a pénzt. Így sikerült 8 év alatt majdnem 11 millió forintot összegyűjtenie.

Mivel Tom nagyon megnézi, hogy mit hol vesz, ezért azokon a dolgokon, amiket igazán szeret, nem kell spórolnia, jár nyaralni, sőt, Michellin-csillagos éttermekben is tud enni. Szeretné megmutatni az embereknek, hogy egy, a jelenleginél jobb életszínvonalat is kialakíthatnak maguknak ugyanannyi pénzből.

Ha kedvet kaptál a spóroláshoz, itt találsz néhány finom, mégis pár száz forintból elkészíthető ételt:

Tom tippjei közül néhány:

  • Ha repülővel utazol, iratkozz fel a repülőtársaságok hírleveleire, és a legolcsóbb járatokról azonnal értesülhetsz!
  • A nyaralásokon használd a couchsurfinget, azaz lakj ingyen a világ bármely pontján valaki kanapéján – persze, biztosíts te is másnak a saját heverődet!
  • Biciklizz! Ennél olcsóbb módja a közlekedésnek – a gyalogláson kívül – nincs.
  • Tájékozódj az étteremmegnyitókról, sokszor a nyitás hetében féláron ehetsz.
  • Használj árösszehasonlító oldalakat, és mobilappokat azért, hogy megtaláld a legjobb ajánlatokat.
  • Ne légy rest vouchert, kuponokat használni!
  • Csatlakozz olyan csoportokhoz, akik spórolási trükköket osztanak meg egymással!

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.