Ez történik a testeddel télen, ha nem iszol elég vizet

Az emberi test 70%-a víz, így hát nem meglepő, hogy sok-sok folyadékra van szükségünk ahhoz, hogy a szervezetünk megfelelően működhessen. Ez pedig télen különösen fontos, most azt is elmagyarázzuk, miért.

Télen alapvetően kevesebbet izzadunk, hiszen nincs olyan meleg és általában kevesebbet is mozgunk – emiatt sokan hajlamosak megfeledkezni a rendszeres hidratálásról, vízivásról. Pedig a hideg hónapokra jellemző száraz levegő miatt különösen fontos lenne, hogy odafigyeljünk erre. Ha nem tesszük, azzal számos különböző egészségügyi problémának ágyazhatunk meg.

Ez történik a testeddel télen, ha nem iszol elég vizet

Dr. Shobha Subramanian Itolikar, a Fortis Kórház általános orvosi tanácsadója a healthshots.com-nak elmagyarázta, hogy az ivóvíz létfontosságú az általános egészség megőrzéséhez. Szerepet játszik többek között az emésztés és az elektrolit-egyensúly fenntartásában, a súlyszabályozásban és a méregtelenítésben is. De azt is pontosan elmagyarázta, hogy miért fokozottan lényeges télen, hogy odafigyeljünk a vízfogyasztásunkra télen is.

Romló szomjúságreflex

Azok, akik nem fogyasztanak elegendő vizet – azaz legalább napi 2,5-3 litert –, elveszíthetik a szomjúságuk ideális érzékelését.

Azaz: egy idő után nem veszik észre, ha szomjasak, amivel igen veszélyes helyzetbe kerülhetnek. Ebből az ördögi körből úgy kerülhetnek ki, ha elkezdenek tudatosan hidratálni.

A szokottnál gyakoribb vizelési inger

Ahogyan már említettük, télen az emberek általában kevesebbet izzadnak, ezért ilyenkor a test úgy próbálja szabályozni a hőmérsékletét, hogy több folyadékot választ ki a vesén keresztül. Egyszóval: többet pisilünk. Ennek hatására pedig egyre sűrűsödik a vérünk, amit vízfogyasztással tudunk ellensúlyozni.

Száraz bőr

A hideg levegő és a jeges szél már önmagában is megviseli a külső védekezőrétegünket, a bőrt. Ezen a dehidratáltság csak tovább ront, így már csak emiatt is megéri minél több vizet vagy gyógyteát fogyasztani ebben az időszakban.

Forrásunk volt.


Még több a vízfogyasztásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.