Nehéz, megpróbáltatásokkal telített időket élünk. Nagy gondok, emésztő tépelődések, sorvasztó aggódások ülik meg lelkeinket
– így kezdődik az előszó, és ha nem tudnánk, hogy 1915-ben íródott a szakácskönyv, akár napjainkban is papírra vethették volna (most tekintsünk el a korabeli szóhasználattól).
A Háborús főzőkönyv korképet fest egy nehézségekkel teli időszakról, amikor a háziasszonyoknak limitált alapanyagokból kellett jól lakatni a családot. Bármennyire gondterhes időszakban is született a szakácskönyv, üdítő, hogy az írók arra buzdítanak, hogy az asszonyok legyenek kreatívak, és igyekezzenek derűlátók lenni a körülményekhez képest.
Akkoriban sok mindent csak jegy ellenében lehetett venni (például kávét, szappant, és vajat), visszaesett a gabonatermesztés, így hadiliszt állt rendelkezésre, amely búza-, rozs- és kukoricaliszt keverékéből állt. A friss zöldség, gyümölcs és hús nem volt mindennapos, ha a recepteket böngésszük, láthatjuk, hogy a kiadós, zömében rántáson alapuló egytálételeken volt a hangsúly (például hadi káposzta, töltött kel). Érdekes módon a receptek közel harmadát ennek ellenére a desszertek teszik ki.
Színhús helyett belsőség és „hulladékhús”, illetve édesvízi halak
A háborúnak köszönhetően jelentek meg a konzervek – így tartósították az ételeket a katonák számára. A hústermelés java emiatt a katonáknak ment, így a receptekben előnyben részesítik a belsőségeket – úgymint nyelv, tüdő, máj, velő és pacal–, és a hulladékhúsokat, például marhaszájat, tehát mindent, ami nem kellett a konzervekbe.
Példát vehetnénk a belsőségfogyasztásról, mert az manapság kevésbé népszerű. Az írók külön kiemelik, hogy főzzön belsőségeket bátran mindenki, mert finom, csak hozzáértést kíván:
Ezeknek a tápértéke épp olyan, mint az eddig használt húsféléké, csak elkészítésükhöz több gond és hozzáértés szükséges
A receptekben feltűnik még juh, birka, máj, marha, bárány és lóhús is. Utóbbit azért is fogyasztották, mert az elhullott állatok húsa értékes fehérjeforrás volt, nem mehetett kárba semmi.
Halas recepteket is találunk szép számban a szakácskönyvben, ezek édesvízi halakat (ponty, fogas, süllő, harcsa) és azok belsőségeit vonultatják fel.
Kukoricaliszt, a „zsemlyemorzsa pótló”
Két külön fejezet is szól a kukoricalisztes recepteknek (az egyik a sós, a másik az édes variációkra fókuszál). Mondjuk igazából csak sokféle puliszka receptet látunk magunk előtt, az a mai kor emberének is remek tipp, hogy használjunk kukoricalisztet panírozásra és sűrítésre. Ha elfogyna a lisztünk otthon, próbáljuk ki!
Tej helyett tejpor
A receptekben sokszor írnak tejet, de inkább a tejpor használatát ajánlják, ugyanis a rendes tejet a sérült és beteg katonáknak tartották fenn.
A vízzel készített tészták igen ízletesek, de tejpótlékul használhatjuk az úgynevezett tejport, ha egy liter forró vízhez 8—10 deka „Gallak"-féle tejport számítunk. Ha a szükséges tejpormennyiséget lemértük, tiszta edénybe tesszük s annyi forró vizet öntünk rá, amennyi ellepi a tejport. Ebből pépet kavarunk addig, amíg nem csomós, azután hozzáadunk megfelelő mennyiségű vizet s az egészet mégegyszer felkeverjük.
A kenyeres recepteknél érdekes elkészítési mód javasolt a hadilisztből készült kenyerekhez:
A kenyérnél az eljárás a következő: a lisztet a használat előtt le kell forrázni és a burgonyát nyersen kell hozzáadni. A tésztának nem szabad keménynek lenni és szépen lassan kell sütni.
A kor háborúszülte vívmányai
Az I. és II. világháborúnak egyébként több újdonságot is köszönhetünk. Ezek közé tartozik a margarin, a konzerv, a sűrített tej, a tojáspor, az instant kávé (utóbbi kettő a II. világháborúban jelent meg, s lett népszerű), és a Hitler-szalonna néven is ismert gyümölcsíz. Egyik sem meglepő, hisz a háború nélkülözhetetlenné tette a hosszú ideig elálló, kalóriadús megoldásokat.
Technikai újításokból sem volt hiány: az I. világháborúban már használták a gulyáságyú néven is emlegetett mozgókonyhát – hisz a hadi ételeket valahol el kellett készíteni.
A szakácskönyv mindenképp érdekes olvasmány, kedvenceim a velős palacsinta és az aszaltszilva-főzelék receptje.
Velős palacsinta:
Vékony palacsintákat sütünk s a következő töltelékkel töltjük. 5 deka zsírban egy szelet hagymát pirítunk s ha szép piros, a hagymát kivesszük belőle. Egy borjúvelőt megmosva, megvagdalva, ebbe a zsírban pároljuk s azután 4 tojást ütünk rá, sót, törött borsot, citromlevet adunk hozzá s a tűzről levéve, kihűlni hagyjuk. Ehhez vehetünk vagy maradékhúst vagy sós vízben megfőtt tüdőt is. Palacsintákat evvel egyenként megtöltjük, begöngyölgetjük s bebundázva forró zsírban kisütjük. Evvel a töltelékkel tölthetjük a velős pástétomot is.
Aszaltszilva-főzelék:
Az aszalt szilvát jól megmossuk s puhára főzzük. A vizébe egy darab fahéjjat teszünk. Egy deci tejfellel és 2—3 kanál liszttel behabarjuk, pici sót, egy kanál cukrot adunk hozzá s ha felfőtt, tálaljuk. Ugyanígy készítjük a szárított alma-főzeléket is.
Külön ajánlom a könyv hasábjain feltűnő korabeli reklámokat, különös tekintettel a gáztűzhely-reklámokat, amely akkor új termékként jelentősen megkönnyítette a háztartásbeliek életét. A könyvbe ide kattintva te is belelapozhatsz!
Érdekel, milyen volt a főzés a múltban? Akkor ezeket a cikkeket is érdemes elolvasnod!
- Ezek voltak a kedvenc konyhai gépeink a Kádár-korszakban
- Csalánleves, cukros kenyér és karfiolpörkölt: ezt ették nagyszüleink a világháború alatt
- Ilyenek voltak a disznóvágások a nagyszüleink idejében - nektek is sok emléketek van róluk?
Forrásaink voltak: Özv. Sacher Gusztávné Bárczy Berta és Özv. Halász Sándorné Sacher Magda: Háborús Főzőkönyv (1915); Honvedelem.hu
