Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Így született meg 200 éve a konzerv, a tartós élelmiszerek királya

Napjainkban ismét egyre több konzervet vásárolunk, a fémdobozba gondosan lezárt ételek története azonban tele van izgalmakkal és érdekességekkel. 
Ha sorolnom kellene az elmúlt hetek legtöbbet kimondott\leírt szavait, akkor a dobogós WC-papír, liszt (és le se írom az elsőt) mellett előkelő helyet foglalt el a konzerv is, így esett választásom a krízisélelmezés koronázatlan (oh boy) királyára a mostani kis gasztro-fejtágításhoz. Ne aggódjatok, bár az előző cikkekben rommá oltottam a trappista sajtot és az avokádót, ezúttal egy hőssel van dolgunk. 
 
 
Első blikkre azt gondolhatnánk, a konzerv születéséhez biztos az egyik világháború kellett, feltehetően az első. Az igazság azonban az, hogy 100 évvel korábbra tehető vissza az ételtartósítás mai napig legforradalmibb találmánya. A pontos dátum nem ismert, ugyanakkor annyit tudunk, hogy...
 
...egy francia cukrászmester, Nicolas Appert 1789-1795 között jött arra rá, hogy a hőkezelt és szorosan megtöltött üvegpalackba zárt ételek hosszú ideig megőrzik a tartósságukat, de valójában ő sem értette, miért.
 
Csak sokkal később, 1860-ban fedezte fel Pasteur, hogy a romlást a mikroorganizmusok okozzák, mindenesetre Appert már 70 évvel korábban tisztában volt azzal, hogy azok a szabad szemmel nem látható kis valamik meghalnak a hőtől. Appert egész élete a gasztronómia körül forgott, és sorra járta az ország pezsgőpalackozóit és sörfőzdéit , hogy elmélyítse tudását a tartósítás művészetében is.
 

A világ első konzervgyára

Az innovatív ötlet valószínűleg a forradalmi terrornak köszönhető pár hónapos börtönbüntetés alatt születhetett meg benne. A találmányt egyébként nem egy légből kapott gondolatmenet formálta, hanem a francia belügyminisztérium 1795-ös pályázata, ami 12.000 koronát ígért annak, aki megoldja a fél Európával hadakozó gall hadsereg élelmiszer-ellátási problémáját. Appert 1802 őszén a Párizshoz közeli Masseyba költözött, ahol megalapította a világ első konzervgyárát. Ezután az üzlet meglehetősen bedurrant, ráadásul 1810-ben maga Napóleon is kitüntette az Emberiség Jótevője címmel. 
 
 
Appert azonban nem volt olyan jó üzletember, mint feltaláló, ötletét ugyanis egy angol üzletember, Peter Durand védette le helyette. Bár az nem tisztázott, hogy valóban lopta-e volna a technikát, a levédetés gyanúsan Appert a témában írott könyve után (Valamennyi állati és növényi eredetű anyag több éven át való eltartásának művészete) történt meg.
 

Véső és kalapács, mint konzervnyitó 

Durand azonban már nemcsak az üvegpalackot jelölte meg a konzervedénynek, hanem a cserépedényt és a fémdobozt is – ami utóbb ugye fényesebb karriert futott be. A szabadalmat később a brit továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket. Ekkor még egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani óránként, ráadásul a kinyitásához is véső és kalapács kellett, így a dolog még meglehetősen távolt volt a mai kényelmi faktortól. 
 
A konzerv brit karrierje sokkal sikeresebbnek bizonyult a franciáénál. A brit haditengerészet 1818-ban 25.000 dobozzal rendelt a már fémlemezekbe zárt ételekből, míg a franciák továbbra is az üvegpalackos verziót tolták. Egyes történészek szerint Napoleon utolsó nagy csatája, a 1815. június 18-ai waterlooi csata e két konzervtípus utolsó megmérettetése volt, és a francia maradt alul. 
 
 
Nem kellett sokat várni arra sem, hogy a konzervgyártás gyermekbetegségei kiütközzenek, és tragédiákba torkolljanak. Egy viszonylag ritka, de rejtélyes halálozási ok söpört végig Európán, aminek megfejtése nem váratott magára sokat, de rengeteg emberéletet követelt. Ez az eset pedig az angol John Franklin felfedező nevéhez és eltűnéséhez fűződik, aki 1847-ben az északnyugati átjáró felfedezésére indult hajóival, amik egy idő után a jég fogságába estek. Az eset azért volt különös, mert amikor megtalálták a holttesteket, még rengeteg víz, és konzerv étel volt a hajón. Mint később kiderült ólommérgezés áldozatai lettek, ugyanis akkoriban ezzel forrasztották le a konzerveket. 
 
1841-től kezdve a sóoldatokban már sokkal magasabb hőmérsékleten és gyorsabban lehetett tartósítani az élelmiszereket. Szép lassan a  vaslemezről acéllemezre cserélték a burkolatot, és az egészségre kevésbé ártalmas lezárási módszerekre is áttért a konzervipar. A legnagyobb áttörést azonban egy olyan csoda okozta, amit úgy hívunk: konzervnyitó.
 
 
Majdnem egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy felfedezzék a konzervnyitót is, de tegyük hozzá, hogy az első pár évtized még az üvegpalackos megoldást preferálta. Az isteni céleszköz körül azonban igazi szabadalmi háború alakult ki, és a mai napig viták vannak arról, ki a konzervnyitó atyja. 1858-ban az amerikai Ezra J. Warner jelentkezett azzal, hogy feltalálta az eszközt, amivel az újonnan elvékonyodott acéllemezes konzerveket ki lehet nyitni, azonban ekkor jelentkezett az angol Robert Yeates is, hogy ő már bizony 1855-ben feltalálta ugyanezt az eszközt.
 
A másik név, amit emlegetni szoktak a témában, az J. Osterhoudt, aki 1866-ban valóban szintén feltalált egy konzervnyitót, ez viszont az akkor forradalminak számító “kulcsos” konzervnyitó volt. Ez egy kulcsos technikát alkalmazott – a dobozokon volt egy kulcslyuk, a kulcsot pedig előre meg lehetett venni. 1870-ben az amerikai William Lyman kidolgozta a ma is használatos vágókerékkel ellátott klasszikus konzervnyitót, amit a Star Can Company of San Francisco egy fogaskerék hozzáadásával továbbfejlesztett. Kidolgozták ennek a konzervnyitó-típusnak egy elektromos változatát is, amit először 1931-ben adtak el.
 
 

A háborúk meghozták a sikert 
 

Az 1950-es években a konzervipar az abszolút csúcson volt. A világháborúk nyilván keményen támaszkodtak az ekkor már tökélyre fejlesztett tartósítási eljárásokhoz, de a háborúk vége fele is növekedett a kereslet az újabb termékek iránt. Az USA-ban ekkor már évente 44 kg/fős konzervfogyasztással számoltak. Gondoljunk csak az Andy Warhol-féle Campbell’s konzerv képére: az a konzerv már akkor is egy szimbólum volt, a kép maga meg 12 millió dollárért kelt egy aukción.

Szegény Nicholas Appert, ha tudta volna, hová jut a felfedezése, biztos nem követi el azt a hibát, hogy nem védeti le a szabadalmát. Ő azonban a napóleoni háborúktól elszegényedve, magányosan és kisemmizve halt meg 1841-ben Massyben, ahonnan a konzerv karrierje elindult. 
 

Ez is érdekelhet:

 
Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!