Svéd csavar: kanelbullar

A forróság ne tántorítson el, sőt! Ilyen időben mennyei kelt tésztákat lehet készíteni, mint amilyen az a skandináv péksütemény is.

Igen, őrültségnek hangzik, hogy bárkit is arra buzdítsak, hogy harminc fok felett péksüteményeket gyártson otthon, mégis ez az egyik legalkalmasabb időpont, hogy ezt a receptet kipróbáljuk.

Imádom a kelt tésztákat - csinálni is, meg persze enni is. Minden egyes alkalommal, szinte gyermeki csodálkozással figyelem a varázslatot, ahogy felfut az élesztő, aztán izgatottam várom, hogy vajon mekkorára kel a tészta. És ilyen időben nincs min izgulni, hatalmasra dagad, még a szobában is, pláne ha kitesszük az erkélyre! Pont ezért, a tésztánk hálás a kánikuláért, és ahelyett, hogy a hőségen keseregnénk, jobb, ha inkább az effajta pozitív dolgokra fókuszálunk.

Kanelbullar - svéd fahéjas csiga recept

A kelt tészta technikájáról ebben a bejegyzésben gyakorlatilag már mindent leírtam, most csak annyival egészíteném ki, hogy melegben nem kell „megpárnázni” a tésztát, bőven elég lesz neki a konyharuha is.

És akkor a recept - a fahéjascsiga. Nem is akármilyen, egyenesen Svédországból jön. Két különös ismertetőjele van: az egyik már ránézésre is jól látszik, ez a hajtogatás, a másik pedig a tekercsben lapul, ugyanis a fahéj mellett egy kevés kardamom is kerül bele, ami rengeteget dob rajta. Megpróbáltam ugyan leírni, hogy ezt a furcsa alakzatot hogyan tudjuk megtekerni, de talán sokkal többet segít ez a videó, mert így lesz igazán érthető. Készüljünk fel, hogy az első egy-két darab még nem lesz tökéletes, de nyugalom, hamar rá fogunk érezni a csízióra.

Kanelbullar - svéd fahéjas csiga recept

Remélem, nem tántorodtok el tőle, hogy még ilyen kánikulában is beindítsátok a sütőt! Ha mégis, akkor azt mondom, készítsétek el este, amikor már egy fokkal enyhébb az idő, mert még reggelre is isteni puha marad. Milyen jó is az, amikor az ember megteheti, hogy ráérősen megreggelizzen a teraszon vagy akár a kertben!

Zene sütéshez:

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Címlapról ajánljuk

3 tuti tipp, amitől nagyon puha és magas lesz a...

A muffin egy örök kedvenc, mindenki által szerethető sütemény, ízesítése pedig rendkívül sokféleképpen variálható. Bár nem egy bonyolult finomság, mégis előfordulhat, hogy száraz és lapos muffinok sülnek készre. Mai Napi Tippünkben 3 trükköt mutatunk, amivel ezt elkerülheted!

Nosalty

További cikkek

A dietetikus szerint ez a 2 legjobb esti ital a...

A stabil vércukorszint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem az italok függvénye is. Estefelé talán még fontosabb, hogy vércukorszintünk ne emelkedjen meg drasztikusan, hiszen az ingadozó vércukorszint miatt a nyugodt alvás is meghiúsul. Bizonyos gyógyteák azonban segíthetnek, hogy még vacsora után is stabil maradjon a vércukorszinted.

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Villámgyors tojáskrém

A tojáskrém egy igazi retro klasszikus. Készíthetjük reggelire pirítósra kenve, vendégvárónak vagy ebédre egy laktató szendvicsnek. Fogyasztás előtt érdemes pihentetni pár órát a ...