Tudtad, hogy van fiú és lány spárga? Az egyik finomabb, mint a másik!

Itt a spárgaszezon, most pedig eláruljuk, hogy tudod megállapítani, milyen nemű a spárga. Hogy miért fontos ez? Mert az egyik még finomabb ízű, mint a másik!

A spárga a tavasz sztárja, köszönhetően isteni ízének, sokféle módon való felhasználhatóságának és szuper rövid szezonjának. Apróra vágva salátában, krémlevesként vagy egy sajtos galette-ben is megállja a helyét. Azonban nem biztos, hogy tudtad eddig, bizony spárga és spárga között is van különbség, és emiatt az íze is más a két típusnak.

Hogy miről beszélünk?

Hát arról, hogy kiderült, a spárga férfi vagy női nemű is lehet. Ugyan mindkettőnek vannak lándzsái, és akár két méter magasra is megnőhetnek, a végükön apró virágbimbókkal, szakavatott szemmel te is meg tudod majd állapítani a különbséget ezek között.

Tavaszi spárga buggyantott tojással és hollandi mártással / Fotó és recept: Gerzsenyi Flóra / Nosalty

De hogy-hogy beszélhetünk különböző nemekről a spárgák esetében?

Ezek az évelő zöldségek a kétlakiaknak nevezett növénykategóriába tartoznak, ami azt jelenti, hogy porzós és termős virágaik külön-külön egyedeken fejlődnek. A hímivarúak termelik a virágport, míg a nőivarúak felszívják azt. Számos növény (köztük például a kukorica és a tök) egylaki, azaz mindkét típusú virággal rendelkezik. Ellenben más növények – mint a kivi, a kender, a fűzfa – két változatra különülnek el.

Közelebbről megfigyelve kiderül, hogy a hím spárga virágai narancssárga porzóval, míg a nőiek fehér porzóval rendelkeznek.

A szaporodásuk folyamatában így elengedhetetlen szerepet játszanak a méhek: ők szállítják a virágport a férfi és a női növények között, hogy azok szaporodni tudjanak.

A legtöbben azonban nem akarunk elmerülni a spárga szaporodásának kérdéseiben – egyszerűen csak a lehető legfrissebb spárgát szeretnénk kiválasztani a boltban vagy a piacon, hogy ízletes rizottót vagy spárgás, pirított szalonnás tésztát készíthessünk belőle.

Mire érdemes hát odafigyelni?

Általában a hímivarú spárga vastagabb, nagyobb lándzsákkal rendelkezik, édesebb ízű, és lágyabb állagú. Ez azért van, mert a nőivarúaknak sok energiát kell felhasználniuk a magok előállítására.

Ha viszont azok közé tartozol, akik otthon maguknak termesztik a spárgát (logikus, elnézve az árakat), a virágok és a bogyók alapján meg tudod állapítani a növények nemét, de ahogy a boltban, itt is tudsz következtetni a zöldség nemére a szár vastagsága alapján.

Ha nincs kedved ennyit pepecselni a spárga vizsgálatával, akkor legalább azt ne felejtsd el, hogy ellenőrizd, a zöldség szerkezete kemény-e, és zárt-e a lándzsája.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több spárgás tartalom:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...