„A sütés-főzés a szeretetnyelvem” – Bemutatkozik Szabó Barbara, a SHOWSZÓRÓ középdöntőse

Izgalmas új fázisába lépett SHOWSZÓRÓ tehetségkutató versenyünk: elérkezett a középdöntő ideje. Az első válogatón túljutott versenyzők most lépnek először a nagyközönség elé, azaz elétek, olvasók elé. Rajtatok áll a döntés, hogy kit küldtök tovább! Olvassátok hát sok szeretettel Szabó Barbara rövid bemutatkozóját! Helló, Barbara!

Egyre feljebb vesszük a lángot a SHOWSZÓRÓ versenyének fazeka alatt: kezdetét vette a középdöntő, ahová összesen 9 szerencsés jelentkező jutott tovább. Eddig mi válogattunk, most azonban rajtatok a sor: rátok bízzuk, hogy ki kerüljön be a mindent eldöntő döntőbe. Persze ehhez nem árt némi háttérinformáció: ezért bemutatjuk nektek a 9 középdöntősünket, hogy ti is jobban megismerkedhessetek velük. Egy rövid bemutatkozó interjú és egy videós pályamunka segít majd titeket a döntésben, ezek alapján tudjátok majd meghozni a döntéseteket. Miután pedig mindenki szépen felsorakozott, indulhat a közönségszavazás!

Készen álltok? Mi már tűkön ülünk, nem is kertelünk hát tovább, hanem bemutatjuk nektek a középdöntősöket, egyenként!

„A sütés-főzés a szeretetnyelvem”

Mai bemutatkozónk a 29 éves Szabó Barbara Pécsről, akinek a sütés-főzés a szeretetnyelve. Saját elmondása szerint imád kísérletezni az alapanyagokkal, új recepteket létrehozni vagy régebbieket egészségesebb köntösbe bújtatni. Szeretné nektek megmutatni, hogy az egészséges ételek is lehetnek finomak, és nem kell lemondania az ételérzékenységgel élőknek sem az ínycsiklandó fogásokról. Videóit megnézhetitek népszerű TikTok-csatornáján:

@baarbiszabo

Ki számodra az überséf?

Dominique Crenn, mert nőként hatalmas sikereket ért el.

Mi az, ami mindig van a hűtődben?

Ami mindig van a hűtőben: tojás, magvaj, skyr, tahini, zöldség, gyümölcs, vaj, kacsazsír, hús, házi sonka.

A legemlékezetesebb étel, amit valaha kóstoltál?

A legemlékezetesebb étel, amit valaha kóstoltam, az a Knafeh, nem gondoltam volna, hogy egy trappista sajtból ilyen desszertet lehet készíteni.

Te milyen étel lennél? Mi a „lélekételed”?

Mákos guba.

Kedvenc gasztronómiához köthető szavad?

Alaplé – mert sokoldalú.

Kedvenc mondás a konyhában?

„Kicsi a bors, de erős”.

A középdöntőre minden versenyzőtől egy rövid videót kértünk, amelyben egyrészt lehetőségük van bemutatkozni, másrészt a főzőtudományukat is megcsillogtathatják. Egy olyan gyors fogás elkészítése volt a feladat, amelyet a hűtőjük alapanyagaiból egy péntek estén össze tudnának dobni a családnak vagy a barátoknak. Barbara egy sült fokhagymás hummusszal, lencsechipsszel, valamint a csicserikonzerv levéből készített mousse-szal készült, fogadjátok sok szeretettel!

Kövessétek figyelemmel a Nosalty weboldalát és Facebook-oldalát, ahol november 10-18. között minden nap egy újabb SHOWSZÓRÓ-középdöntőst mutatunk majd be nektek!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...