Tanulhatunk bármit a televíziós séfversenyekből?

Rövid idő alatt kell kifilézni, majd elkészíteni azt az egzotikus halat, amit még sosem látott a paprikás krumplira trenírozott hobbiséf. A szaktekintélyek vagy vicceskednek, vagy ordibálnak, a versenyzőknél sokszor eltörik a mécses. De mi vajon megtanulhatjuk ezekből a séfrealitykből, hogy mi a selymes majonéz titka, és hogyan tudunk fenntarthatóbb konyhát vinni?

Érdekes kérdés, hogy van-e bármilyen edukációs ereje és üzenete a hosszú évek óta gyártott és népszerű televíziós séfversenyeknek. A nézettségi adatok azt mutatják, hogy van igény az amatőröket és sokszor például kijelölt közszereplőket nézni a pultok mögött, ahogy próbálkoznak, sikerrel járnak, vagy éppen nagyot alakítanának, de nem jön össze. Mindegy, hogy melyik csatorna adását vizsgáljuk, a lényeg ugyanaz. Lényegében egy tehetségkutatót nézünk, ami kiköpött mása az éneklős-táncolós műsoroknak, csak éppen egy séfversenynek álcázták. Tanulni pedig igen nehéz volna bármit is, hiszen mire kettőt pislogunk, már oda is égett a ropogós elem.

Tanulhatunk bármit a televíziós séfversenyekből? / Fotó: RTL/Sajtóklub

Külföldről jöttek

Több oldalról is meg lehet közelíteni mindezt. Lassan 10 éve futnak ilyen jellegű vetélkedők a hazai kereskedelmi televíziókban, ráadásul nem saját találmányok, hanem külföldi licenszekre építkeznek. Így a kritika valójában nem is nekik szól, hanem ennek az egész gasztroshow-kultúrának.

Lássuk mindjárt, hogy miért is lehetnek hasznosak ezek a realitynek álcázott, vélhetően megírt forgatókönyvek (és egy késhegynyi életszag) szerint működő sorozatok. Például közelebb hozzák a magasgasztronómiát, vagy úgy egészében az ételek és séfek kultúráját. Ezen felül egy-két jól elcsípett tipp és trükk is rögzülhet. Mondjuk egy addig nem hallott ízkombináció, valami meglepő és jól működő párosítás, esetleg egy tálalási forma, netán vágási technika.

És akkor itt meg is áll a tudomány, a pozitívumok, az edukációs rész, mert utána mindent elvisz a show.

Generált feszültség

Hogy kellenek a jól megjegyezhető, netán problémás vagy vicces karakterek, mostanság már az extrémebb megjelenésű fiatalok is. Vagy a fenékig érő, kibontott hajjal serénykedők, amin kicsit huhog a néző, de aztán más kerül előtérbe és el is kalandozik a figyelem a roppant műkörmökről és a pult fölött ringatózó tincsekről. Például a sosem látott alapanyagok: belsőségek vagy ritka halak, extra egzotikus zöldségek, nehezen beszerezhető fűszerek. Egy valódi konyhafőnöknek sem biztos, hogy lesz dolga ezekkel a hozzávalókkal, nemhogy egy, a showba érkező wannabe-szakácsnak. Ráadásul most, amikor mindenki a fenntarthatósági és legkevesebb kilométeres, szezonális alapanyagok kérdésén tépelődik és próbálják az éttermek tényleg lokális hozzávalókkal megoldani a menüjük oroszlánrészét… miért van szükség erre? A show, mindenek előtt. De ebből tanulni nem fogunk.

Ahogy a vezető séfek által eldarált receptúrákból és metódusokból is nagyon kell sasolnunk, hogy magunkévá tegyünk bármit is. Leginkább úgy működhet itt az edukációs hatás, ha meghalljuk a kérdéses konyhai kifejezést és aztán tüzetesebben utánanézünk. Mert a narráció is gyors lesz, 20 perc múlva már ki kell esnie valakinek!

Kemény bánásmód

A harmadik kicsit sem szívmelengető dolog nem más, mint az arrogancia, ami egyrészt persze, hogy showelem, de itt valódi alapokon támaszkodunk. A francia haute cuisine, a nagy séfek iskolái és módszerei nem a selymeskedésről és a halk, kedves műhelymunkáról szóltak. Hanem arról, amit a manapság szintén népszerű gasztrofilmekből egészen pontosan kivehetünk. Brutális fizikai munka, sokszor 14 órás talpalás, kikezdhetetlen hierarchia és mentális megtörés, ami során kiderül, hogy a delikvens alkalmas lesz-e hosszú távon is küzdeni. Ez sokáig működött, a szigorú és következetes munkaszervezésre szükség van egy konyhai rendszerben, de azért nagyon sokat finomodott már a helyzet. A modern konyhákban a nagy formátumú séfek is a szimbiózisra törekszenek, úgy építenek munkaközösséget, hogy nem szükséges elem már a megalázás, a gyötrés.

Nos, ha csak a mi kis környezetünket nézzük, Magyarországon egészen extrém vendéglátóipari-munkaerőhiányt tapasztalunk. A séfrealityk igaz, hogy sokakban felkorbácsolják az ambíciót a konyhai alkotásra, illetve a fiatalabbakat az ismertség lehetősége is inspirálja, de a show kedvéért bevetett kiabálás, pörlekedés, megaláztatás nem gondolnánk, hogy annyira haladó és előremutató módszer.

Összességében arra juthatunk, hogy ezeket tényleg szórakoztatásra találták ki, mintsem a klasszikus infotainmentre, vagyis a tanulva szórakoztatásra.

Ha nagyon szeretnénk vizuálisan közelebb kerülni a gasztronómiához, a streamelő csatornák edukatív műsorait ajánlott nézni, amelyekbe egészen egyszerűen bele lehet veszni. Megmozgatnak, megérintenek és hozzátesznek mindahhoz, amit a főzésről, ételekről gondolunk.

Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: RTL/Sajtóklub

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket is olvasd el, ha érdekel a gasztronómia világa:

Címlapról ajánljuk