Rossz hír érkezett az idei karácsonyi fenyőfákkal kapcsolatban

Nem érdemes az utolsó pillanatig várni a fenyővásárlással, idén ugyanis érezhetően megemelkedik majd a karácsonyfák ára.

Drágább lesz idén a karácsonyfa - a Metropol cikke szerint ugyanis minden, a faneveléshez és fakivágáshoz szükséges kellék ára két-háromszorosára nőtt az elmúlt időszakban, ráadásul idén a járvány miatt kevesebben mennek ki árusítani a különböző piacokra, eladóhelyekre.

A napilap Péntek Gézát, egy surdi őstermelőt kérdezett arról, mire lehet számítani idén karácsonykor a fenyőfa-árusítással kapcsolatban. A karácsonyra szánt fenyők előkészítését már nyáron elkezdik a termelők, a viszonteladók is ebben az időszakban rendelik be a kívánt mennyiséget. Péntek Géza szerint már nyár közepe óta jól látható, hogy hiány lesz a fákból, a viszonteladók ugyanis a koronavírus-járvány második hulláma miatt kevesebb fát rendeltek az előző évekhez képest.

Fotó: Getty Images

Idén a járvány miatt várhatóan kevesebb ember fog fenyőt venni, ezen információk függvényében pedig a termelő szerint nem érdemes sokáig várni a favásárlással, az ünnepek közeledtével sem lesznek olcsóbbak a fák.

A termelők nemcsak Magyarországon, de más országokban is november közepén kezdik meg a fák kivágását, Péntek Géza szerint így az az elképzelés is téves, mi szerint a később vásárolt, külföldről érkező fa frissebb.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...