Robert Pattinson lesz az új Batman – már elkezdte magára pakolni az izmot, nézzétek

Robert Pattinsonról nem a kigyúrt test jutott eszünkbe - mostanáig. A színész alakítja a 2021-ben mozikba kerülő Batman film főszerepét, így elkezdte magát kigyúrni.

A Twilight óta Robert Pattinson leginkább a tekintetével ejtette rabul a nők, lányok asszonyok hevesen dobogó szívét – eddig a pillanatig. Jó esély van arra, hogy ezentúl testi adottságai láttán újabb rajongókat szerezzen, ugyanis a színész komoly felkészülésbe kezdett, aminek szerves része a sport is.

2021 nyarán kerül a mozikba az új Batman-film, aminek a 33 éves Pattinson lesz a főszereplője. Márpedig Batman nem egy vékonydongájú akcióhős, így érthető, hogy a színész fokozott tempóban kezdte el magára pakolni az izmot. Tény, hogy egyelőre leginkább Batman árnyékára hasonlít, de Pattinson komolyan veszi az edzéseket, ami elmondása szerint ráébresztette arra, hogy ő sem kivétel, ami az öregedést illeti, és viccesen így nyilatkozott:

„Valahogy idősebb lettem, ó Istenem…megérintett az öregedés szele. Muszáj némi erőfeszítést tennem, különben a végén csípőprotézisre lesz szükségem."

A színésznek nemcsak testileg, de lelkileg is jót tesz a mozgás. Habár elmondása szerint régebben ki nem állhatta a sportot, most megnyugtatja egy-egy zaklatottabb időszakban. Hozzátette, hogy ha azt érzi, nem erőlteti rá senki sem a mozgást, hanem maga miatt csinálja, akkor szó szerint várja az edzéseket.A sport mellett az étkezésére is odafigyel, és bár a szélsőségek emberének tartja magát, most igyekszik majd egészséges ételeket enni.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...