A rétes ősrégi, kizárólag hazainak gondolt vívmányunk: ezt a félreértést hamarjában el is kell oszlatnunk, mert a harmatvékony tésztalapok töltelékkel való házasítása nem magyar találmány, mi is valószínűleg a törököktől vettük át. Náluk ez ugyan a sokak számára émelyítően édes baklava képében öltött testet, de itthon a XIX. század óta sokkal szofisztikáltabb verzióban készítik. Se szeri se száma a rétesházaknak a városban, és tapasztalataink alapján tényleg nem is rossz a kínálat, még ha nem is tökéletes. Tény, hogy a legtöbb helyen 300 forint alatt hozzájuthatunk egy nagyobb kockához, ami jó ár.Azért mégiscsak az otthoni kivitelezés a legszuperebb, arról nem is beszélve, mennyire jó érzés a család előtt villogni az ünnepi menünél, hogy “én csináltam a tésztáját is”. A boltokban kapható kész réteslapok legtöbbje borzasztó az összetételét tekintve: ha egyszer sikerül nagyobb mennyiségű rétestésztát bekeverni és meggyúrni, érdemes lehet lefagyasztani belőle.
Itt találod az almás-mákos rétes receptjét
Régen hagyományosan ünnepi ételként tartották számon, ami nem csoda, tekintve, hogy elég hosszadalmas az elkészítése. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején már kisebb kultusz alakult ki a rétes körül, más nemzetek is bőszen készítették a maguk ízlése szerint: szerbek gibanicaként, az osztrákok Strudel néven (itt nem csak az Apfelstrudel, de a bécsi almás pite is nagy karriert futott be), és Nyugat-Európába is simán átterjedt eme közép-kelet európai édesség híre. Nem is csoda, ilyen ropogós, lapvékony tésztával és annyi finom, édes, netán sós töltelékkel.A rétesliszt használata erősen ajánlott, akárcsak a margarin helyett a valódi zsír használata: tényleg sokkal finomabb az eredmény. Jó kis meló a hozzávalók összegyúrása, párszor neki kell majd futni, mert tényleg fárasztó és komoly izommunkát igényel.
Sokan esküsznek rá, hogy nedves konyharuhán jó kinyújtani, őszintén szólva én sima, lisztezett felületen nyújtottam, és nem is okozott nehézséget. Annyira vékonyra kell kisimítani a tésztát, amennyire csak lehet: úgyis látni fogjuk, mikor jön el a kínos elszakadásközeli állapot, akkor már jók vagyunk, főleg, ha átlátunk rajta. Úgy is fogalmazhatnánk, a türelmünk fogytával lesz egyre jobb a rétestészta. A töltelék ugye változó, és állandó viták tárgyát képezi: “én utálom a mákosat, de az almásból jöhet bármennyi!” “Ugye a túrósat mazsola nélkül csináltad??” “Nem lehetne esetleg egy káposztás?” “De azt apád nem szereti” - és folytathatnánk a sort ilyen, egy átlagos családban simán előforduló kijelentésekkel.
