Elárulta a szakértő, hogy mikor csökkenhetnek az élelmiszerárak

Raskó György agrárközgazdász végre választ adott a legégetőbb kérdésekre, melyek a magas élelmiszerárak kapcsán foglalkoztatják az embereket.

Az élelmiszerárak folyamatos emelkedése egy globális jelenség, amely már több mint egy éve nehezíti az emberek életét. Pontosan ezért merülhet fel bennünk a kérdés, hogy milyen tényezők felelősek a kialakult helyzetért, valamint hogy mikor érhet véget... A Haszon.hu Raskó György agrárközgazdászt kérdezte erről.

Elárulta a szakértő, hogy mikor csökkenhetnek az élelmiszerárak

Milyen tényezők okolhatók a kialakult gazdasági helyzetért?

Az első áremelkedési hullámot 2020-ban a pandémia idézte elő, amely súlyos ellátási zavarokat okozott számos alapvető élelmiszer esetében, részben azért, mert a járvány miatt nem tudtak részt venni a betakarításokon a vendégmunkások. Ezt a helyzetet tetézte az orosz-ukrán konfliktus miatt kialakult energiaválság, majd 2022 februárjában kitört a háború. De az energiatermelési költségeken túl a mezőgazdasági inputárak is jelentősen elszálltak. A műtrágya, a növényvédőszerek, a vetőmagok ára néhány hónapon belül akár 300%-kal is megnőtt.

Az említett folyamatok jelentős áremelkedést idéztek elő az élelmiszer piacon.

2022 tavaszára az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezetének (FAO) aggregált árindexe –, amely az alapvető élelmiszerekre vonatkozik –, átlagosan közel 50%-kal emelkedett. „Az Európai Unió döntéshozói, válaszul a soha nem tapasztalt mértékű áremelkedésre, ideiglenesen félretették a fenntartható mezőgazdaság céljából hozott korlátozásokat, például felfüggesztették a zöldítési intézkedéseket. Az élelmiszer újra stratégiai termékké vált, ahogy az hidegháború idején is volt" – magyarázta Raskó György agrárközgazdász.

A kialakult helyzetre válaszul 2022 februárban a magyar kormány befagyasztotta nyolc alapvető élelmiszer fogyasztói árát.

A rendelet miatt a kereskedők más termékek árát emelték meg feleslegesen. Teltek a hónapok, és a boltok egyre nagyobb veszteségeket szenvedtek el az árstoppos termékek miatt. Így 2022 őszén elkezdődött az árazás őrülete, amikor a legtöbb bolt megemelte az élelmiszerek árát, így kompenzálva az árplafon miatt kialakult anyagi veszteségeket. Az élelmiszerinfláció más európai országokban is felütötte a fejét, ám nálunk rekordmagas, 48%-os árnövekedés jelentkezett.

​Mikor normalizálódhatnak az élelmiszerárak?

„Miután kiderült, hogy sem a koronavírus, sem a háború nem okoz tartós zavarokat az élelmiszerellátásban, lenyugodtak a vásárlók, a tömegpszichózis elmúlt, az árak pedig lassan elindultak lefelé a nyersanyagpiacon. A már említett FAO élelmiszer-árindex tavaly június óta folyamatosan csökken. Ez a trend a feldolgozott termékekre is vonatkozik, van tehát esély az élelmiszerek árának mérséklődésére" – vélekedik Raskó György.

Forrásaink voltak.


Még több érdekes hír:

Legújabb receptek

Rebarbarapite

Igazán alulhasznált zöldség/gyümölcs a rebarbara, pedig számos finomság készíthető belőle. Nekünk az idei szezon sztárja ez a rebarbarapite lett, amit vaníliakrémmel és porhanyós ...

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Nokedli egyszerűen

A nokedli az egyik leggyorsabb és legolcsóbb köret, amit gyakorlatilag bármikor összedobhatunk, ha van egy szabad félóránk. Tojással turbózva, pörköltek mellé, paprikás csirke alá vagy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...