Pont így kell sakktáblatortát csinálni!

Ha van 1-2 órád és régi vágyad volt egy sakktáblatorta, vagy pont szülinap lesz, és úgyis sütnél, itt az alkalom: lesd el, hogy készül! Élvezet nézni, komolyan.

Jó-jó, tudjuk, meleg van kint, a fenének sincs kedve sütögetni, de ha esetleg mégis úgy hozná a sors, és nekiállnál egy sakktáblatortának, aminek a belseje csodás kockákból áll, kívül pedig lágy csokikrém fedi, jó helyen jársz. A recepteket rádbízzuk, a négyzethálós trükköt viszont innen ellesheted. És annyira jó nézni, a külső krémet már most kanalaznám.

1. süss egy sima és egy kakaós kerek piskótaalapot

2. vágd le a tetejüket, majd szeld őket vízszintesen még két részbe (összesen 3 emeleted lesz)

3. egy nagyobb és egy kisebb tál segítségével (a piskótákra helyezve) vágd őket körbe, így megkapod a szükséges telt köröket illetve üres karikákat többféle színben

3. ezeket egymásba helyezve, a videón látható módon szinte összepuzzle-ozva megkapod a vegyesen fekete és fehér emeleteket. Mindegyiket kend meg vékonyan (!) csokikrémmel, helyezd őket egymásra, és végül kívülről is vond be a tortát. KÉÉÉÉSZ!!

Sakkos sütiválogatás a ti receptjeitekből:

(forrás: purewow)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.