Mindig is szerettem piacozni, és nem csak azért, mert sokkal frissebb az áru, mint egy átlag szupermarketben - az egésznek lelke van. Az ember nézelődik, illatok, színek, arcok vannak körülötte, ráérősen vásárolgathat, összefut ismerősökkel, beszélget a kofákkal, kicsit lelassít. Piacozni nem lehet gyorsan, kutyafuttában, sőt, egyenesen tilos! Különösen igaz ez a vasárnapi termelői piacokra.
Szerencsére egyre több olyan piac van, ami kimaxolja ezt az élményt - nem csak vásárlási lehetőséget biztosít, de közösségi tér is egyben. Órákat lehet így eltölteni, pedig ezek meg sem közelítik a nagyobb piacok méreteit. Vannak viszont akusztikus zenészek, lehetőség reggelire, kisebb workshopok, és annyi tanács a termelőktől, mintha egy kisebb kurzust végeznénk el. A műfaj két régi nagy örege a budapesti Szimpla kert vasárnapi háztáji piaca, illetve a káptalantóti Liliomkert piac. Igaz, mindkét hely valódi turistalátványosság lett, ami néha ront az összhangon, de ettől még mindkettő tökéletes program vasárnapra.
A múlt héten újabb közösségi piacba botlottam - az Élesztőház udvarán most startoló Pancs személyében. A nem is túl korai érkezés után örömmel konstatáltam, hogy ismerősök ismerősök hátán - az ember mindig örül, ha egy számára szimpatikus kezdeményezés másokat is érdekel. Az igazi piaci-gasztrós pletykálkodás - te, a fokhagymás kolbászt kóstold meg, egyszerűen zseniális, és nagyon jók a francia pékség desszertjei - minden esetben egy helyre futott ki: label rouge csirkét akart mindenki. A francia plecsni a legmagasabb minőségű termékeknek jár - ilyen, Franciaországból rendelt tojásokkal dolgozik az Alemitta, akiknek a termékeit többek között beszerezhetjük vasárnap a Pancson is. A csirke extrasága abban rejlik, hogy a magasan minősített tojásból itthon kikelt pipiket szabadon tartják, ők kapirgálásból élnek, a kiegészítő táplálékuk pedig 80%-ban gabonákból áll. Az ízük így természetesen nem említhető egy lapon a bolti csirkék ízével, én is mindjárt vérszemet kaptam, hogy na ebből hazaviszek egy helyes kis példányt, és valami nagyon különlegeset fogok vele kezdeni - a pult előtt kígyózó gasztroblogger sor kedélyesen cseverészett arról, hogy vietnami pho vagy indiai vajas csirke készüljön belőle. Én már csak azért sem tudtam dönteni, mert előbb egy fröccsöt ittam meg, majd egy random ismerőssel reggelizve cseréltünk eszmét, végül hosszasan kóstolgattam kolbászt és más háztáji finomságokat, és mire felocsúdtam, délután 2 óra volt.
Hazaérve arra gondoltam, minek ezt a dolgot cifrázni? Nyár van, meleg van, ez meg egy kiváló kis francia csirke - készüljön belőle egy laza, semmi extra fűszerrel ellátott franciás sült csirke, aztán mutassa, mit tud! Így került a hasüregbe egy fél citrom, meg némi kakukkfű és rozmaring az erkélyről, a bőre meg kapott egy vajas-fokhagymás masszázst. Mivel annyira lusta voltam, hogy még a körettel sem akartam bajlódni, a madár mellé szórtam egy jó adag parázskrumplit, majd 160 fokon egy órán át sütögettem együtt az egész társaságot. Az eredmény? Roppanós bőrű, foszlós csirkehús mennyei krumplival - már csak egy kis zöldsaláta hiányzott hozzá. Szóval ha jön a vasárnap, piacozzatok nyugodtan - megéri, és néha a legegyszerűbb alapanyagból és technikából lesz a legjobb ebéd.
