„Számunkra az ételek által felidézett emlékek a legfontosabbak” – Megnyitott a Platán Gourmet étterem

A tatai Platán Udvarház és a Platán bisztró csaknem kétéves előkészítő munka után végre tovább bővül nem mással, mint a Platán Gourmet étteremmel. A csúcsgasztronómia kedvelőit Pesti István Michelin-csillagos séf várja az évszakokra és a tavat körülvevő természeti értékekre építkező ételkínálattal, de megidézik az egykor itt élő Esterházy-család szellemi örökségét és a történelmi Magyarország gasztronómiai hagyományait is.

Több mint kétéves előkészítő munka után májustól a tatai Platán Gourmet Étteremmel bővül a Platán Udvarház és a Platán Bisztró. A családok és túrázók által is kedvelt Bisztró mellett az új Gourmet Étterembe a csúcsgasztronómia kedvelőit várja Pesti István Michelin-csillagos séf.

Pesti István

Felszínes élmények helyett számunkra az emlékek a legfontosabbak: azok, melyeket egy-egy íz és illat életre kelt. Olyan ételeket kínálunk, melyek minden érzékszervünkre hatnak, olyan ízeket, melyek érzéseket, hangulatokat idéznek meg. - mondja Pesti István, majd hozzáteszi: “Olyan éttermet szerettünk volna felépíteni, amely nemcsak Budapesten, de bárhol Európában megállná a helyét.


Pesti István Michelin-csillagos séf 2015-ben vette át a Tatai vár és az Esterházy-kastély között, az Öreg-tó partján fekvő Platán étterem konyhájának vezetését azzal a céllal, hogy megmutassa, a magas szintű gasztronómia nemcsak a főváros kiváltsága lehet.

Pesti István a Platánban (Fotó: Darabos György)

Fáradhatatlan munkájának köszönhetően hamar sikerre vitte az éttermet, de ez csak az első lépés volt ahhoz, hogy álmát valóra váltsa. Csapatával és Varró Zoltán designer segítségével alapjaiban újította meg a Platán gasztronómiai koncepcióját, melynek eredményeképpen tavaly nyáron megnyithatott a családias hangulatú Platán Bisztró, hosszas előkészületek után pedig májustól már a Platán Gourmet Étterem is várja az elmélyült, szofisztikált gasztronómia iránt nyitott vendégeket.

Fotó: Kaunitz Tamás

A járványidőszakot kihasználva Pesti Istvánék folyamatosan fejlesztették a fine dining étterem ételsorát, mostanra pedig már minden adottá vált ahhoz, hogy a vendégeknek is feltálalják a megálmodott ízeket a Varró Zoltán által tervezett fás, mohás tónusú enteriőrben, ahol az Esterházy-család 1783-ban telepített Angolparkjának hangulata elevenedik meg.

Fotó: Darabos György

Úgy tartják, Tatán összefonódva él a természet és az ember – ezt a filozófiát követi a Platán Gourmet Étterem is, melynek gasztronómiáját a természetközeliség, a magától értetődő szezonalitás határozza meg. Pesti István és csapata – Erdélyi Emese, Fábián Krisztián, Kovács Krisztina, Prónik Balázs, Sáhó Lilla és Szabó Kevin – a nyolc-, hat-, illetve négy fogásos degusztációs menüsor mellett személyre szabott összeállítással is készül a speciális étrendet követő vendégeknek.

Fotó: Kaunitz Tamás

A Platán saját kertészetéből származó zöldségek és fűszerek összetett használata mellett a legmodernebb technológiákkal és legmagasabb minőségi alapanyagokból születnek meg azok az izgalmas ételkreációk, amelyekben visszaköszön az egykor itt élő Esterházy-család szellemi és kulturális öröksége és a történelmi Magyarország gasztronómiai hagyománya is.
A Platán Gourmet Étterem az előírt egészségügyi intézkedések maximális betartása mellett várja a vendégeket.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...