"A nagymamám húslevese vagyok" - Konyhanyelven Pesti Istvánnal, a tatai Platán étterem séfjével

Legfrissebb interjúsorozatunkban alaposan kifaggatjuk gasztroközeli alanyainkat olyan kulisszatitkaikról, amiket csak kevesen mernek/engednek megkérdezni. Ez a Konyhanyelven.

Gasztro-kérdezz-felelek konyhanyelven, mert ebben az interjúsorozatban nincsenek helyes vagy helytelen válaszok, nem a nagy szavakra és a nagy megmondásokra gyúrunk, hanem az őszinteségre. Lecsupaszítva, röviden, tömören, emberközelien és érthetően – egyenesen a konyhából.

Első válaszadónk Mautner Zsófi, a Chili&Vanília blog szerzője volt, aki a fakanalat Pesti Istvánnak, a legjobb vidéki éttermek között számon tartott tataiPlatán Restaurant & Café séfjének adta át.

István több mint 30 éve van a szakmában olyan munkássággal a háta mögött, melyben Magyarországon elsőként kapott 15 pontot az osztrák Gault-Millau-tól, vagy kitüntetést kortárs magyar ételsoraiért és vegetáriánus fogásaiért. A budapesti Tanti Étterem séfjeként Michelin-csillagot is szerzett, alig egy hónappal később pedig a Tantit Tatára és a Platán Étteremre cserélte, hogy a vidéki gasztronómiát is csúcsra járassa.

Mit főztél utoljára?

Nem tudom, minden nap főzök. Sok dolog megy párhuzamosan, inkább részfolyamatok, amik majd a végén állnak össze.

Mit hallgatsz főzés közben?

Főleg funkyt és jazzt a fiatal kollégáim nagy örömére.

Ki számodra az überséf?

Inkább azokról mesélnék, akik nekem meghatározóak. Két zseni van szerintem ma Magyarországon, az egyik Huszár Krisztián, a másik Takács Lajos. Van még két ember, akit testvéremként szeretek, mert nagyon hasonlóan gondolkozunk és bármikor órákat tudunk beszélgetni bármiről. Az egyik Dudás Szabolcs, a másik Ádám Csaba. És van egy ember, aki szerintem a nemzeti örökség része kellene hogy legyen, Ő Vomberg Frigyes.

Mi az, ami mindig van a hűtődben?

Sajt.

Étel, amit soha nem eszel meg?

Kevés dologra mondanám, hogy nem eszem meg. Bár nem étel, de a szerecsendió az, amit utálok.

A legemlékezetesebb étel, amit a munkád során kóstoltál?

Mexikói utunk során kóstolhattam csigakaviárt, az nagyon bejött.

Te milyen étel lennél? Mi a „lélekételed”?

A nagymamám húslevese vagyok, mert olyat senki nem tud főzni azóta sem.

Kedvenc gasztronómiához köthető szavad?

"Ugye éhes vagy?!".

Kedvenc hazai éttermed?

Az előbbi emberek helyei, legyenek bárhol is.

Ital, ami mindig levesz a lábadról?

Pezsgő.

Könyv, amit legutóbb vásároltál?

A Kuk című könyv, amit Sebastian Frank, a berlini Horváth Étterem két Michelin-csillagos séfe írt.

Eszköz/kütyü, amire a legbüszkébb vagy?

Thermomix, ami nélkül nehezen boldogulnék.

Magazin, amit mindig beszerzel?

Der Feinschmecker.

Gasztroprogram, amit sosem hagysz ki?

A budapesti Gourmet Fesztivált. Pedig sosem tervezek kimenni, és a végén mindig ott kötök ki. Remélem a SVÉT-es fesztiválok is ilyenek lesznek.

Úti cél, ahová mindenképp?

Koppenhága, Dánia.

Hely(szín), ahol totál kikapcsolsz?

Ez nekem a Balaton, valószínű gyerekkori emlékek miatt. A pihenést jelenti.

Kedvenc mondás a konyhában?

"Kérsz kávét?".

Konyhai manőver, ami nélkül szebb az élet?

Az olajban ledarált fokhagyma évtizedek óta az ellenségem, de sajnos még mindig lehet vele találkozni.

Most akkor mossuk meg vagy ne mossuk meg húst?

Nem feltétlenül kell megmosni, de bajt semmiképp nem okozunk vele, ha utána jól leszárítjuk.

Pesti István a következő Konyhanyelven interjúban Mihályi László, a Váci Desszert Szalon megalkotójának válaszait szeretné látni.

Hogy miért?

Mert azt gondolom, hogy Mihályi László mind szakmai, mind emberi szempontból kimagasló egyéniség.

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ha valami egészséges édességre vágysz, ne keress tovább – Leteszteltük...

A diéta alatt nagyon nehéz olyan édességet találnunk, mely nemcsak kalóriaszegény, de finom és egészséges is. Szerencsére ma már vannak olyan termékek a piacon, melyek megfelelnek ezeknek az elvárásoknak. A szerkesztőségünknek most volt szerencséje megkóstolni a Good Calories termékeit, melyek minden eddig említett jótulajdonsággal rendelkeznek. Nézzük, mi volt a véleményünk!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van...

Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. 2024-ben az átmenti szabályok szerint még a 30 és 41 év közötti nők esetében is van esély a kamatmentes hitelfelvételre – hívta fel a figyelmet Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ünnepi bevásárlás egyszerűen!

Az ünnepi készülődés nemcsak ráhangolódást, de komoly szervezést is igényel. Szerencsére nálunk, az ALDI-ban mindent megkaphatsz, amire csak szükséged lehet, legyen szó a karácsonyi vagy épp szilveszteri menü alapanyagairól, a kedvenc süteményed hozzávalóiról, otthonod ünnepi dekorációjáról vagy a családodnak és barátaidnak szánt ajándékokról – velünk időt és nem kevés pénzt is spórolhatsz.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ennyibe kerül egy vacsora Rácz Jenőnél vagy Sárközi Ákosnál –...

Amióta a kereskedelmi tévékben főműsoridőben vetítenek gasztros realityshow-kat, többek számára lett vonzó a fine dining éttermek magasra pozícionált világa. Ha egész évben nem is költünk ilyen élményekre, az év végi ünnepek idején jól jöhet ajándékötletként. Olcsó menüket nem ígérünk, emlékezetes gasztroélményeket annál inkább!