Őrületes mennyiségű szemetet gyűjtött össze a férfi a Tisza-tónál

Párdy Bence mostanra 1000 zsáknyi szemetet gyűjtött a Tisza-tó mentén, az örömhírt pedig a közösségi oldalán osztotta meg. Nincsen megállás!

Párdy Bencét már régóta követjük, példaértékűönkéntes munkát végez a Tisza-tó mentén, ahol június óta gyűjti a szemetet, megtisztítva az elképesztő mennyiségű hulladéktól a szennyezett területeket.

A fiatal férfi még júniusban vett részt az I. Tisza-tavi PET kupán szembesült vele milyen nagy veszélyben van a környék élővilága, és mennyi szemét halmozódott fel, ez pedig olyan hatással volt rá, hogy felmondott a munkahelyén, és a tó mellé költözött, hogy "főállásban" azzal töltse a napjait, hogy tisztábbá teszi a környezetünket.

Olyan iramban zajlik a környezet műanyagmentesítése, hogy a Facebook-oldalán, - ahol egyébként is folyamatosan követni lehet az eredményeket -, most fantasztikus eredményről adott hírt, ugyanis elérték egy álomhatárt, 1000 zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze.

Kezdetben Bence önerőből fizette a felmerülő költségeit, valamint a helyiek támogatásával és összefogásával tudta folytatni az akciót, közben pedig magánszemélyek adományozták neki az összegeket, amivel hosszú hónapon át tudta folytatni a szemétgyűjtést, és egyre rohamosabb tempóban tisztítja meg a környezetünket.

A jó hír, hogy segítői is vannak, legutóbb egy videót osztott meg a közösségi média oldalán, ahol felgyorsítva követhetjük végig a napi rutinjukat:

Bence az index.hu-nak az is elmondta, hogy nem fáradt el a hajtásban, továbbra is folytatják a hulladékgyűjtést a területen, valamint, hogy az eddigi sátorban élő életmódot a hideg idő beköszöntével baráti felajánlásra sikerült egy apartmanházra cserélni.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Párdy Bence/Facebook

Legújabb receptek

Tormás-majonézes krumplisaláta

Ez a tormás-majonézes krumplisaláta nálunk mindig a húsvéti asztal egyik főszereplője: krémes, pikánsan csípős, és tökéletesen kiegészíti a sonkát. Az alap ugyan egyszerű, de a ...

Ecetes torma házilag

Bár csíp, könnyeket csal a szemünkbe a készítés és a fogyasztás során is, mégsem tudjuk elképzelni a húsvétot ecetes torma nélkül. A bolti verziók gyakran túl édesek vagy nem elég ...

Címlapról ajánljuk

Készítsd a pékek trükkjével az idei fonott kalácsot – Napokig...

A fonott kalács a húsvét egyik jelképe, ami majdnem minden családban az ünnepi asztalra kerül. Vannak, akik nem bajlódnak otthoni elkészítésével, hanem inkább pékségben szerzik be a foszlós pékárut, azonban mai Napi Tippünkben megpróbálunk elcsábítani titeket a házi verzió elkészítésére, amihez egy szuper trükköt mutatunk. Így napokig friss és foszlós marad majd a kalácsotok.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...