Nyaraló étkek

Idegen helyen, ismeretlen eszköztárral és tűzhelyen főzni mindig kihívás, de nem lehetetlen.  

Talán az időjárás kegyes lesz hozzánk, és kárpótol azért a sok esőért, így lehet, hogy akár még egy hónapig is élvezhetjük a nyarat. Ha még jut nekünk idén a nyaralásból, előbb-utóbb biztosan felmerül a kérdés, hogy mégis mit fog enni a család? Ha olyan nyaralóban töltjük a vakációt, ami a sajátunk, vagy már legalábbis jártunk ott, akkor könnyebb dolgunk van, mintha új terepen kellene megoldanunk az étkeztetést, úgy, hogy a tervezésnél még nem tudjuk, vajon mit jelent az, hogy „jól felszerelt konyha”.

Az erdei gombás rizottó receptjéért kattints ide!

Persze néhány alkalommal megoldás lehet az étterem vagy büfé is, de – különösen kisgyerekekkel – nem élhetünk napokig lángoson és sült kolbászon. Nehezíti a helyzetet, ha a nyaralásra olyan helyszínt választunk, ahol a bevásárlás sem igazán megoldható, tehát mindent jó előre meg kell tervezni és még otthon beszerezni. Én így jártam idén egy hétvége erejéig.

Rizottót terveztem készíteni, mert ahhoz csupán két lábos kell, egy fakanál meg egy kés. Alaposan végiggondoltam mindent, még a sajtot is reszelve vittem, bekészítettem a sót és olajat is. Aztán mikor elérkezett a főzés pillanata, akkor realizálódott bennem, hogy jó, hogy hoztunk a rizottóhoz bort, de mégis mivel fogom kinyitni? Míg az ablakból néztem, ahogy a kiscsaládom a vízben pancsol, kamaszkori emlékeimet felidézve minden erőmmel próbáltam egy fakanál nyelével betolni az üvegbe dugót. Megküzdöttem vele és végül sikerült is, persze az ital nagy része a ruhámon landolt, de ez akkor már vajmi kevéssé érdekelt.

A másik felmerülő problémát az idegen főzőlap és idegen lábosok kombinációja okozta. Felraktam a rizst pirulni, s gondoltam, hogy közben nekilátok zellert pucolni. Egy perc, ha eltelt, mikor visszatértem a rizshez, hogy megkavarjam, de az addigra gyakorlatig eggyé vált a kék zománcozott lábossal. Szénné égett, de olyannyira, hogy bő egy órás sikamikálással sem sikerült tökéletesen eltüntetni a nyomait.

Meg kellett állapítanom tehát, hogy a rizottó nem az a tipikus nyaralóban elkészíthető étel. Jó alternatíva lehet egy egyszerű tészta, akár csak simán sajttal-tejföllel, vagy valamilyen zöldséges-húsos szósszal. De készíthetünk lecsót is, szezonja van, ráadásul ahhoz csak egy lábost kell összepiszkolni.

Főzelékekkel is próbálkozhatunk, nem túl nehezek az időjáráshoz, feltétként pedig sült- vagy tükörtojást, esetleg virslit adhatunk.

Azért egyszer-egyszer a lángost, Balaton esetén pedig az értelmezhetetlen módon helyi specialitássá vált hekket se vonjuk meg magunktól, ezek nélkül nem nyaralás a nyaralás.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.