Négykeréken | Dél-Dunántúl: Nem csak bejártuk, fel is faltuk Tolnát és Baranyát

A Suzukival közös videósorozatunkban bejárjuk az országot, hogy bemutassuk minden régió legjobb helyeit. Első állomás: Dél-Dunántúl. (x)

Mint azt a régiót bemutató cikkünkben már kifejtettük, Dél-Dunántúl térségére jellemzőek a kásaételek és a halspecialitások, azonban a hagyományos ízek mellett a modern receptúráknak is hódoltunk.

A napunkat A Kávé Házában kezdtük Szekszárdon, egy-egy csésze finom újhullámos kávéval és könnyed szendvicsekkel. A kávé különlegessége, hogy egy Costa Rica-n élő, magyar származású ültetvényestől szerzik be, és a közelben pörkölik a kávébabot.

Innen a déli határ felé vettük az irányt, ahol a Tenkes Csárdában kényeztettük a gyomrunkat főúri étkekkel. Nem tudtunk betelni a parasztos lecsós libamájjal, az utolsó cseppig kitunkoltuk a szaftot is, az orjaleves pedig úgy csillogott, hogy azt még Szindbád is megirigyelné!

Az uzsonnaidő Siófokon ért minket a Déli Part BBQ-ban, ahol fullos hamburgereket toltunk a piac tőszomszédságában. Kedvencünk a Pelso-burger volt (marhahúspogácsával, ahogy azt kell), amit a környékről származó trappista sajttal bolondítottak meg.

Segíts nekünk megalkotni az ország gasztronómiai térképét, töltsd fel a kedvenc éttermed vagy szavazz, és nyerj!

A napunkat a balatonszemesi Kistücsök legjobb falatjaival koronáztuk meg, Pohner Ádám és stábja ezúttal se tudott mellélőni. A kovászos uborka krémleves üdítően könnyed, míg a házi krémes mennyeien ropogós és remegős volt, a paradicsomos körmös babbal tálalt mangalica secreto fogyasztása közben pedig pár könnycseppet is elmorzsoltunk.

A Nosalty gasztroutazását a Suzuki Vitara támogatta - az autóról további információkat itt találsz!

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...