Mutatunk 7 fotót arról, hogyan lett a McDonald's a világ leghíresebb étterme

Csaknem 80 éves múltra tekint vissza a McDonald's. Nézd meg velünk, hogyan nőtte ki magát a kis amerikai étterem a világ legnagyobb étteremláncává. 

Évente több milliárd hamburger fogy el a világ első számú gyorséttermében, mégis a legtöbbeknek fogalma sincs arról, honnan ered és hogyan jutott el a McDonald's egy amerikai kisvárosból vírusszerűen a Föld (szinte) összes pontjára.

A világ első McDonald's étterme 1940. május 15-én nyitott meg a kaliforniai San Bernardinoban.

Az éttermet egy amerikai testvérpár, Maurice és Richard McDonald álmodta meg, és bár a két fiú már évek óta kísérletezett hot dogok és hamburgerek árusításával, az első étterem megnyitása után hamar kiderült számukra, hogy a húspogácsás szendvicsekre sokkal nagyobb igény van. Alább a harmadik McDonald's látható, mely 1953 óta töretlenül működik és vonzza be a kaliforniai Downey-ban járókat.

Az első étterem mondhatni egy egyszerű hamburgerező volt, melynek logója akkoriban nem egy kapura emlékeztető "M" betű, és még csak nem is egy bohóc volt, hanem egy apró kis hamburger fejű séf, akit Speedee-nek neveztek. A McDonald's ikonikus bohóca, Ronald McDonald csak 1963-ban váltotta le a kerek fejű szakácsot, immáron pedig 56 éve ő az a sokak számára ijesztő, mégis kedves figura, aki jótékony akcióival "segíti" a legfiatalabb generációkat. Ezen az 1960-as fotón például Ronald tűzvédelmi oktatást tart második osztályosoknak.

Bár a Meki játékokat csak később kezdett el adni Happy Meal menüjéhez, az étterem már korábban is fontosnak találta, hogy segítséget és támogatást nyújtson a szegényebb gyerekeknek: a hatvanas évektől kezdve többször is volt olyan akciójuk, amelyben hamburgert és sült krumplit adtak azoknak a gyerekeknek, akik régi játékaikat az étteremnek adományozták.

Ezt is nézd meg!

Így nézett ki egy retró McDonald's Amerikában!

A gyerekméretű menü, vagyis a Happy Meal elődje egy guatemalai étteremhez volt köthető, ahol a gyerekek egy sokkal kisebb hamburgerből, sült krumpliból és fagyiból álló menüt kaptak, ez az ötlet azonban hamar eljutott a cég chicagói vezetőihez, akik - gondolván, hogy így sokkal könnyebb bevonzani a nagycsaládosokat is az étterembe - elkezdték árulni a ház alakú dobozba csomagolt Happy Meal menüt, melyhez 1979-től már egy-egy kis játék is párosult.

Az 1970-es években már a világ számos országát sikerült meghódítania a McDonald's-nak, csak Japánban 1973 óta csaknem 3000 gyorsétterem található, ezeken a helyeken pedig olyan, számunkra idegen nevű hamburgereket lehet kapni, mint például a Mega Teriyaki Burger, a sajtos Tsukimi Burger, és a csirkés tatsuta.

Az elmúlt évtizedek során számos támadás érte az étteremláncot többek között azért, mert az étlapon felkínált ételek zöme káros lehet az egészségre. A McDonald's az évek óta tartó külső nyomás miatt 2003-ban salátákat is elkezdett árulni, melyhez a szószok receptjét nem más, mint a híres színész Paul Newman adta.

De ne rohanjunk ennyire előre!

1988. április 29-én a főváros szívében, a Régiposta utcában is megnyílt az ország első Mekije, mely már az első napok után is olyan forgalmat csinált, mint azelőtt étterem talán még sose:Egyetlen nap alatt 10 ezer, vagyis óránként 714, percenként több mint tíz magyar jutott hozzá az első Mekis hamburgerekhez. Elmondások alapján az első étterem előtt napokon keresztül százméteres sorok álltak, hiszen mindenki kíváncsi volt arra, milyen ízeket rejt magában a Nyugat kedvenc szendvicse.

A cég első éttermében 150-en dolgoztak (persze nem egy időben), közülük sokan külföldiek voltak, akik segítettek betanulni a magyar alkalmazottaknak. Az étteremben 15 fogást lehetett kapni, az étterem pedig vállalta, hogy minden vendéget maximum 72 másodperc alatt szolgál ki. A legdrágább étel akkoriban a 43 forintos Big Mac volt, a dupla sajtburger 42 forintba, a sajtburger 26 forint, a hamburger pedig 25 forintba került. 31 év alatt rengeteg McDonald's nyílt meg nem csak Budapesten, de egész Magyarországon is, az étterem honlapja szerint jelenleg 89 hely közül válogathatunk országszerte.

Szerkesztőségünk néhány tagja a mai napig tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor először kóstoltak Big Mac-et és sajtburgert. Nektek milyen élményeitek vannak az első hazai McDonald's-ról?

Ez is érdekelhet:

Ezeket olvastad már?

via delish, index.hu

Címlapról ajánljuk

További cikkek