Étkezési szakértők árulták el, mikor a legideálisabb ebédelni

Közel nem kap annyi figyelmet, mint a reggeli vagy a vacsora, pedig az ebéd is egy fontos étkezés, és egyáltalán nem mindegy, mikor fogyasztjuk el.

Ha megfelelően tápláljuk testünket a szükséges tápanyagokkal ebédidőben, az segít fenntartani az energiát a nap hátralévő részében. És ez még nem minden: ha odafigyelünk az ebéd helyes elfogyasztására, azzal elébe mehetünk a túlevésnek, sőt az egészségtelen nassolásnak is. De vajon az is számít, hogy mikor esszük meg az ebédünket? És egyáltalán: van rá optimális időpont? Érdemes mindennap egy fix ebédidőhöz ragaszkodni? Nézzük!

Egy pár ebédel a konyhában
Étkezési szakértők árulták el, mikor a legideálisabb ebédelni

Mi az ideális időpont?

Az ebéd időzítésével kapcsolatban a legfontosabb szempont a saját időbeosztásunk és napi rutinunk. Ennek meghatározásánál figyelembe kell vennünk a saját szükségleteinket, valamint az alvás-ébrenlét ciklusunkat is – mondta el Lena Bakovic, MS, RDN, CNSC, a Top Nutrition Coaching regisztrált dietetikusa. Ha például reggel 7 órakor ébredünk, majd 8-kor megreggelizünk, akkor körülbelül 1 körül, vagyis 4-5 óra múltán érzünk majd éhséget.

Lehet túl korán vagy túl későn ebédelni?

A válasz röviden: igen.

Ha túl korán vagy túl későn ebédelünk, elszalaszthatjuk az egészségügyi előnyöket, amiket az ebédelés nyújt, például ami az energiaszintünket vagy a mentális fókuszt illeti.

Ha túl hamar fogyasztjuk el a nap második fő étkezését, akkor délutánra már farkaséhesek lehetünk, így egészségtelen nassolnivalókhoz nyúlunk majd a délután folyamán. Amennyiben azért ebédelünk hamar, mert a reggeli után nem sokkal már éhesek vagyunk, akkor érdemes átgondolni, milyen tápanyagokat viszünk be az első étkezéssel. Érdemes sok fehérjét fogyasztani, de egészséges zsírokat és lassan felszívódó szénhidrátokat is jó ötlet beépíteni.

Ha pedig későn, a vacsoraidőhöz közel ebédelünk, az ahhoz vezethet, hogy kihagyjuk a vacsorát, és így késő este éhezünk meg. Ilyenkor pedig jön a sóvárgás a sós és/vagy cukros, alacsony tápértékű ételek iránt. Pedig a késő esti nassolás már nem jó ötlet, hiszen megzavarhatja a cirkadián ritmust – ez pedig a test éhség- és jóllakottság-érzékelésére is kihat.

Érdemes mindennap ugyanakkor ebédelni?

Ez pedig elvezet a végső kérdéshez: jobb mindennap pontosan ugyanabban az időpontban ebédelni? A rövid válasz itt is az, hogy igen.

Ahogyan az alvás-ébrenlét ciklusunk következetes betartása fontos ahhoz, hogy a testünk napi szinten egyensúlyban legyen, úgy az étkezéseinkről is hasonlóképp kell gondolkodnunk. Ezért előnyös, ha minden egyes nap körülbelül ugyanabban az időpontban ebédelünk. Ezáltal ez az éhség- és jóllakottságérzet rendszeres kiváltása szinkronizálódik az alvás-ébrenlét ciklusunkkal.

Persze azért ha fél órát vagy akár egy-két órát eltérünk a megszokott időtől, ne aggódjunk, a rendszer még ennyitől nem fog felborulni. Amíg a legtöbb nap körülbelül tudunk erre figyelni, élvezhetjük a rendszeresség cirkadián ritmusra és anyagcserére gyakorolt előnyeit.

Forrásunk volt.


Még több az egészségről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tortellinileves

Egyszerűen imádjuk ezt a gyors és laktató tortellinilevest, ami az egyik legtutibb gyors vacsora- vagy ebédopció, amit csak elképzelhettek! Bármilyen töltelékű tortellinivel remekül ...

Limoncello egyszerűen

A Limoncello Dél-Olaszország napsütötte citromligeteiből származik, ahol az óriási, friss citromok héját alkoholba áztatták, majd cukorsziruppal lágyították. Ha találunk a piacon vagy ...

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezzel a trükkel rengeteg helyet nyerhetsz a mosogatógépben

Ismerős az érzés, amikor a mosogatógép bepakolása inkább tűnik kirakós játéknak, mint rutinfeladatnak? Különösen igaz ez akkor, amikor nagyobb darabokat is be kell gyömöszölnöd: tepsiket, vágódeszkát vagy magas poharakat. Szerencsére létezik egy okos megoldás a problémára!

Top Receptek

Limoncello egyszerűen

A Limoncello Dél-Olaszország napsütötte citromligeteiből származik, ahol az óriási, friss citromok héját alkoholba áztatták, majd cukorsziruppal lágyították. Ha találunk a piacon vagy ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...