Meglepő dolog derült ki a kávéról - megdőlni látszanak a korábbi állítások

Egy friss kutatás szerint napi két csésze kávénál több sem árt a szívünknek. 

A kávé nem káros a szívre - állítják a londoniQueen Mary University kutatói. Egy friss tanulmány a korábbi kutatásokkal szembemegy, és azt állítja, hogy akár 25 csésze kávét is megihatunk. A kutatást a szív- és érrendszeri betegségek ellen küzdőBritish Heart Foundaton finanszírozta.

A kutatók összesen8412 embert vontak be a vizsgálatokba, akiket három csoportba osztottak:

  1. naponta kevesebb mint egy csésze kávét fogyasztók
  2. egy és három csésze között fogyasztók
  3. napi három csésze kávénál többet fogyasztók

Az alanyokat részletesen megvizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy ha valaki napi 25 csésze kávét fogyaszt, annak sem kell tartania a szív- és érrendszeri betegségektől. Korábbi tanulmányok éppen ellentétes állásponton vannak, és azt állítják, hogy a kávéfogyasztás növeli a szívroham és a stroke kockázatát. Ezek a teóriák azonban most megdőlni látszanak.

Receptajánló:

Dr. Kenneth Fung, a vizsgálatban résztvevő egyik kutató azt mondta, hogy a legtöbbet fogyasztó csoport átlagban napi öt kávét ivott, őket tovább vizsgálják majd, hogy a későbbiekben egyfajta iránymutatást tudjanak adni az ajánlott napi kávéfogyasztásra.

Ezeket olvastad már?

via Telegraph, Index

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Húsvéti kalács

A húsvéti fonott kalács a tavaszi ünnepi asztal egyik legkedvesebb klasszikusa. Ez a nem túl édes, pihe-puha fonott kalács tökéletesen passzol a húsvéti sonkához. Sülés közben vajas ...

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...