Megbántották egy lánybúcsún, azonnal fogyókúrába kezdett, és 36 kilótól szabadult meg

Egy lánybúcsún kapta meg a végső löketet ahhoz, hogy végre testmozgásba és diétába kezdjen.

Az Angliában élő Hannah Guthrie életét teljesen megváltoztatta egy lánybúcsú, a pár évvel ezelőtt tartott partin ugyanis olyan megalázónak érezte, hogy súlya miatt marad le valamiről, hogy ez volt számára az utolsó löket a fogyókúrához.

Hannah egy ismerőse buliján vett részt, ahol a menyasszonyon és annak édesanyján kívül senkit sem ismert, így nagyon megalázó volt számára, amikor kiderült, hogy súlya miattnem vehet részt egy izgalmas programon.

A lányok Segway túrára (a Segway egy önegyensúlyozó, két kerekű, elektromos meghajtású közlekedési eszköz) mentek volna, de előtte mindenkit le kellett mérni, az igen drága szerkezet ugyanismaximum 114 kilót bír el.Mivel Hannah ekkoriban 123 kilót nyomott, közölték vele, hogy nem állhat rá a Segwayre. A fiatal lány borzalmasan rosszul érezte magát ezek után, és úgy döntött, hogy diétázni kezd.

A nő elhagyta a cukros ételeket, különösen a csokoládé habzsolását, ezek mellett pedig elkezdett edzeni is. Lejárt az edzőterembe, úszni járt, sőt még egy tánctanfolyamra is beiratkozott. Ennek köszönhetően Hannah 36 kilótól szabadult meg, és azt mondja, akkor veszi észre leginkább, mekkora változáson ment át, amikor régi képeit nézegeti.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...