Erről ismerhetjük fel a krónikus pajzsmirigyproblémát

A betegség sajnos leginkább a nőket érinti, és sokszor igen alattomosan jelenik meg.

A krónikus pajzsmirigygyulladás egy autoimmun betegség, amely elsősorban a nőket érinti. Ilyenkor az immunrendszer a saját szervezetünket támadja meg, és ez a pajzsmirigy alulműködésében nyilvánul meg.

A tünetek először nem feltűnőek, elsősorban az emésztés lelassulása vagy éppen felgyorsulása, és a hangulat romlása figyelhető meg, ami ugye a változókornak is betudható, vagy akár a stressznek, illetve kimerültségnek is.

A betegség egy egyszerű vérvétel eredményei alapján kimutatható, de mivel a tünetek annyira nem specifikusak, kevesen gondolnak rá, hogy kivizsgáltassák magukat. Érdekes módon a betegség először a pajzsmirigy alulműködésével indul, de később éppen az ellenkező, a túlműködés okozza a már sokkal könnyebben felismerhető tüneteket. Ez úgy szokott megjelenni, hogy a beteg rohamosan elkezd fogyni, magas a pulzusa, nyugtalan, izzad, nehezen alszik, illetve izomgyengeségtől szenved. Nem ritkán a hajhullás is jelezheti a betegséget.

Azonban ez a túlműködés is csak átmeneti, egy idő múlva a pajzsmirigy úgymond feladja, és alulműködés figyelhető meg. Ennek a tünetei a következőek: gyors súlygyarapodás, fáradtság, kedvtelenség, depresszió, emésztési zavarok, száraz bőr, valamint koncentráció- és memóriazavarok.

Bár a betegség nem gyógyítható, de mesterségesen előállított pajzsmirigyhormonnal nagyon könnyen kezelhető. Ezt természetesen kizárólag receptre lehet kapni, hiszen ez a hormon azokra, akik nem betegek, kifejezetten veszélyes lehet. Ha azonban a felsorolt tünetek közül többet is észlelünk, gyanakodhatunk a pajzsmirigyünkre, és érdemes minél hamarabb felkeresni a háziorvosunkat.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.