Megvan, hol bújtak elő az első hazai medvehagymák

Hivatalosan is beindult a medvehagyma-szezon, ami nagyjából április közepéig tart. Kezdődhet is a gyűjtés!

Az idei első medvehagyma-mezőt a Zala vármegyei Hahót közeléből jelentették, ahol már a fűszernövény gyűjtése is megkezdődött. A medvehagyma szedésére vonatkozó szabályok betartása azonban rendkívül fontos, hiszen a számos gyógyhatással rendelkező, védett növény levelei könnyen összetéveszthetők a mérgező gyöngyvirágéval. A növények levelének eltérő illata azonban segíthet az azonosításban – számolt be a medvehagyma-szezon kezdetéről a Sokszínű vidék oldala.

Elkezdődött a medvehagyma-szezon!

A március vége és április eleje közötti gyűjtési szezonban, saját felhasználásra a napi 2 kilogramm engedélyezett.

Árusításra gyűjteni azonban kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével lehetséges. A Nébih tájékoztatása szerint a boltokban árult medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik, azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő, forgalmazó nevét és címét, illetve a származási országot.

Főleg a tölgyes vagy bükkös erdőkben fordul elő

A medvehagyma egyébként a nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát. Erősen fokhagymaillatú levelei kora tavasszal jelennek meg, majd a nyár közepére elszáradnak. Hazánkban főleg a tölgyes vagy bükkös erdők aljnövényzetében nő tömegesen.

A legnagyobb medvehagyma-mezőkkel Zselic, Gerecse és a Mecsek környékén, illetve a Misina déli lejtőin lehet találkozni.

Forrásunk volt.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...