Eddig tárolható a maradék főtt rizs anélkül, hogy bajt okozna

Nem ritka, hogy kicsit elszámítjuk magunkat a köretet illetően, de a maradékot sem akarjuk kidobni. A rizs esetében nem veszélytelen a későbbi elfogyasztás, de ha te sem akarsz pazarolni, akkor olvass tovább, és tudd meg, meddig tárolható és fogyasztható a főtt rizs.

Nehéz előre kiszámítani, főleg, ha több emberre főzünk, hogy miből mennyi fog fogyni. A rizs egyébként is egy olyan köret, ami át tud verni minket, hiszen megfőtt állapotában jóval nagyobb a térfogata, mint száraz alapanyagként. A maradékot viszont nem fogyaszthatjuk kedvünk szerint bármikor. Eláruljuk, hogy meddig eheted meg anélkül, hogy bajt okozna!

Dobozolt étel
Eddig tárolható a maradék főtt rizs, anélkül, hogy bajt okozna

Arról korábban is írtunk már, hogy milyen ételektől lehet viszonylag könnyen ételmérgezést kapni, ezek között pedig a rizs is szerepelt. A A FoodSafety.gov megadja a részletes választ, melyik rizst hány napig és hogyan tárolhatjuk, hogy még fogyasztásra alkalmas maradjon.

Talán meglepő, de a fehér és barna rizst is megehetjük a főzés után számított 4-6 napon belül, de nem mindegy, hogy hogyan tároljuk őket.

Így tárold helyesen a főtt rizst

Ehhez a főzés után minél hamarabb le kell hűteni a rizst, mert a baktériumok nagyon gyorsan szaporodnak szobahőmérsékleten. Ezt lehetőleg egy órán belül tegyük meg, amihez segítség lehet, ha egy nagyobb felületen szétterítjük, hogy kihűljön. Miután kihűlt, tegyük légmentesen zárható dobozba, és helyezzük a hűtőbe vagy fagyasztóba. A legjobb, ha fel is dátumozzuk a dobozkát.

A főzés után megfelelően kezelt rizs minden bizonnyal felmelegíthető, de minimum 75 Celsius fokig hevítsük, egy kis vizet csepegtetve hozzá, hogy ne száradjon ki.

A fagyasztóba helyezett rizst sose a konyhapulton olvasszuk ki, mert így túl sokáig tesszük ki annak a bizonyos veszélyzónának, amit a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) a baktériumszaporodás szempontjából alkalmas időszaknak nevez meg.

A lefagyasztott rizsből nagyon finom sült rizs készülhet. És hogy honnét tudhatod, fogyasztható-e még a főtt rizs? Ez a cikk 4 árulkodó jelet mutat be, hogy már megromlott.

Forrásunk volt.


Ezeket a hasznos konyhai tanácsokat, tippeket is fogadd meg:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...