Beperelték a leghíresebb nápolyis céget

Pert vesztett a híres nápolyigyártó Manner, a Mozart mignon nápolyi tasakjaiban ugyanis túl kevés volt a desszert, és túl sok a levegő.

Az osztrák kereskedelmi törvényszék megállapítása szerint túl sok volt a levegő a Manner Mozart mignon nápolyi zacskóiban. Ahogy a hvg.hu írja, a bécsi fogyasztótájékoztatási egyesület (VKI) az osztrák szociális minisztérium utasítására perelte be a Mannert a Mozart golyó ízét idéző, csokoládéval bevont bécsi nápolyi forgalmazási gyakorlata miatt.

A kép illusztráció

A törvényszék végül a VKI-nak adott igazat, és úgy ítélte meg, hogy a desszert csomagolása félrevezető lehet a fogyasztók számára, az ítélet egyelőre nem jogerős, így a Manner jogorvoslatot nyújt be az ítélet ellen.

A döntéshozatal előtt többféle Manner nápolyit is összehasonlítottak: a Mozart mignon nevű desszertet három másik ízű Manner nápolyival vetették össze: az ugyanolyan méretű csomagolás ellenére három nápolyitípus egységesen 400 gramm ostyát tartalmazott, az osztrák zeneszerzőről elnevezett édesség zacskója azonban 100 grammal kevesebb édességet rejtett.

Az ítéletre természetesen a Manner is reagált, szerintük pedig a Mozart mignon csomagoláson „nagyon jól olvasható”, hogy a termék 300 grammos nettó tömeggel rendelkezik, továbbá hangsúlyozták, hogy a 300 és 400 grammos kiszereléseket ugyanakkora, de nem ugyanolyan csomagolásban kínálják, így szerintük a csomagolás semmiképpen nem nevezhető félrevezetőnek.

Forrásunk volt. A címlapkép illusztráció


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!