Nagy változásra készül az IKEA augusztustól

Megváltozik az IKEA áruházak nyitvatartása augusztus 1-jétől.

Megváltoztatja az IKEA Magyarország az áruházak nyitvatartási idejét, így augusztus 1-jétől megváltozott nyitási és zárási idővel kell számolnia a vásárlóknak. A jövő hónaptól kezdve hétfőtől szombatig 10:00 és 20:00 óra között, vasárnap pedig 10:00 és 19:00 között várja a vevőket mind a budaörsi, mind a soroksári, valamint az Örs vezér téri IKEA is.

Az IKEA ügyfélszolgálatának munkatársai 8:30-tól 19:00 óráig lesznek elérhetőek, és ez az ügyfélszolgálat távoli értékesítési ponttá alakul.

Érdemes nem a nap végére időzíteni a vásárlást

Az IKEA áruházak Magyarországon eddig hétköznap 9:00-21:00 között, hétvégén pedig 9:00 és 19:00 között tartottak nyitva. A Telex.hu megkérdezte a nyitvatartás megváltoztatásának okát, mely az IKEA szerint azért szükséges, mert megváltoztak a vásárlói szokások és igények, a kevésbé forgalmas órákban pedig kevesebben vásárolnak a boltokban, viszont előszeretettel veszik igénybe a vásárlás online és egyéb formáit.

Azt is látjuk, hogy a pandémia alatt elkezdett növekedni a lakberendezés iránti érdeklődés, és ez azóta egyre fokozódik

– írta az IKEA Magyarország a Telex érdeklődésére válaszolva.

A cég közleményéből az is kiderül, hogy a vásárlók mostantól igénybe vehetnek egy 24 órán át elérhető chatbotot, amely segítséget nyújt a tervezési szolgáltatások terén is.

„Cél, hogy jelentős mértékben szélesedjen a táveléréssel működtethető szolgáltatások köre, a vásárlók egy 24 órán át elérhető chatbot segítségét is igénybe vehessék, a tervezési szolgáltatások – például konyha- vagy hálószoba-tervezés – még több időpontban elérhetővé váljanak, továbbá erősödjön a megfelelő termékek kiválasztásában és a rendelések véglegesítésében nyújtott támogatás.”

A jövőben arra is lehetőségük lesz a vásárlóknak, hogy panaszkezelés során a vásárlók videóhívásban mutathassák meg a hibás terméket vagy alkatrészt a munkatársaknak, akik így könnyebben tudnak majd segítséget nyújtani.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...