Az egyik diszkontlánc kizárólag magyar dinnyét árul idén

A magyarok egyik legkedveltebb diszkontláncának kínálatában július 1-től csakis hazai görögdinnyével találkozhatunk majd.

Indul a dinnyeszezon, egyre többen keresik a hőn szeretett görögdinnyét a zöldségeseknél és az élelmiszerboltokban: a Lidl magyarországi boltjaiban 100%-ban hazai termesztésű dinnyék várják majd a vásárlókat - írja az Agrárszektor az Agrárminisztérium és a Lidl Magyarország közös sajtótájékoztatója nyomán.

Július elsejétől csak magyar termelői dinnyét vehetünk a Lidlben

Kiderült továbbá, hogy a hazai közönség továbbra is a jól megszokott magos dinnyét keresi leginkább, illetve hogy július elsejétől további öt országban (Csehország, Szlovákia, Románia, Lengyelország és Litvánia boltjaiban) is értékesíteni kezdik a magyarok egyik kedvenc nyári gyümölcsét.

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke elmondta, hogy az idei termés nagyon jónak ígérkezik, mézédes görögdinnyére számítanak, július elsejétől pedig tényleg csak magyar termelői dinnyét vehetünk a hazai Lidl-egységekben.

A Lidl alapvető célja, hogy támogassa a magyar termelőket, ezért is indították el 2013-ban a hazai beszállítókat segítő programjukat, partnereik pedig sorozatosan lehetőséget kapnak arra is, hogy terményeik megjelenjenek a külföldi áruházak polcain.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...