Ebben az időpontban a legjobb locsolni a kánikulában

Tele van a lakásod növénnyel, ápolod, gondozod, szeretgeted, és rendszeresen locsolod őket? Utóbbit, nem mindegy, mikor teszed, különösen a kánikulában nem.

Sokak számára a locsolás igazán nagy kihívás. Nem tudják pontosan, milyen időközönként kell megejteni, mennyi vizet kell adni, azt meg végképp nem, hogy pontosan mikor kell meglocsolniuk a növényeiket. Nyáron, a kánikulában ez extra kihívást jelent, hiszen könnyedén kár okozhatnak azzal, ha nem megfelelő időpontot választanak. Szerencsére egy szakértő elárulta, mikor érdemes vizet adni kedvenceinknek.

Ebben az időpontban a legjobb locsolni

A legjobb időpont a locsolásra a hajnal!

Alfred Palomares, egy amerikai virágüzlet kereskedelmi elnökhelyettese elárulta, hogy nyáron érdemes korán reggel meglocsolni a növényeket. A szakértő elmondta, hogy a lakásunkban található zöldek reggel, napkeltekor örülnek a legjobban a víznek, különösen a melegben.

A reggeli locsolás előnye, hogy ekkor a növény még azelőtt felveszi a vizet, mielőtt túl nagy forróság lenne – ebben az esetben ugyanis a víz gyorsan elpárolog

– magyarázta Alfred.

Azoknak, akik nem szeretnek korán kelni, azt javasolja, hogy locsoljanak késő este, azonban ebben az esetben figyeljenek arra, hogy csak a talajt és a gyökér környékét érje víz, a leveleket ne.

Forrásunk volt.


Még több növényes cikk erre:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.