Miért vannak igazából fehér foltok a körmeinken?

Gyerekkorunkban, amikor fehér foltokat találtunk a körmeinken, meghallgathattunk a szüleinktől és nagyszüleinktől, hogy minden bizonnyal kalciumhiánytól szenvedünk – ez azonban nem így van. A jellegzetes elszíneződéseket egészen más körülmények okozhatják, és a legtöbb esetben könnyen meg is szüntethetjük ezt a tünetet.

A körmök egyfajta alfa-keratin néven ismert fehérjéből állnak, ami gyakorlatilag védőréteget biztosít az alatta lévő bőrnek. Paul Jarrod Frank, MD, New York egyik híres kozmetikai bőrgyógyásza és a The Pro-Aging Playbook szerzője, a RealSimple-nek elmagyarázta:

A fehér foltok a körmökön – amelyekre az orvosi kifejezés az úgynevezett pontszerű leukonychia – a körömlemez keratinlerakódásai miatt alakulnak ki.

A körömágy különböző sérülései miatt gyakoriak lehetnek a fehér foltok

A közhiedelemmel ellentétben tehát a jelenségnek nem feltétlenül van köze a kalciumszükségleteinkhez – bár nagyon ritka esetben ez is előfordulhat.

De akkor mégis miért alakulhat ki ez a tünet? 

  • Körömágy-problémák 

A körömágy különböző sérülései, károsodásai miatt gyakoriak lehetnek az ilyen foltok. Így azok között, akik rágják a körmüket, műkörmöt vagy géllakkot viselnek, sokszor jelentkezhetnek. Ha mi is közéjük tartozunk, és tapasztaljuk a foltokat, akkor érdemes lehet egy időre szünetet tartani a „körmözéssel”, illetve megpróbálni leszokni a körömrágásról – ami egyébként is egy nagyon egészségtelen szokás, nem is beszélve a kérdés esztétikai oldaláról. 

  • Körömgomba 

„A körömgomba bármikor kialakulhat, amikor a körmünket meleg, nedves környezetnek tesszük ki, amelyben baktériumok és gombák is bejuthatnak a köröm levágása során – különösen, ha a műszerek nem sterilek” – mondja Dr. Frank. Éppen ezért nagyon figyeljünk oda a körömgomba egyéb tüneteire is, amennyiben leukonychiát tapasztalunk! 

  • Öröklött állapotok 

Ritka esetben, de a foltokat egy autoszomális gén is okozhatja, amely öröklődik. Amennyiben erről van szó az esetünkben, akkor valószínűleg szétszórt fehér foltokat tapasztalunk, míg a többi kiváltó ok inkább egy-egy foltot okoz. 

  • Egészségügyi kondíciók 

Ez a legkevésbé valószínű, de súlyosabb egészségügyi állapotokat, például szívbetegséget, veseelégtelenséget vagy tüdőgyulladást is jelezhet a leukonychia. Amennyiben nem valamilyen külső hatás után tapasztaljuk a jelenséget, ráadásul általánossá válik, akkor érdemes felkeresni egy szakembert. 

Forrásunk volt. 


Még több cikk az egészségről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.