Komoly betegséget is okozhat hosszabb távon a délutáni szunyókálás

Akár betegséget is okozhat hosszabb távon, ha túlzásba visszük a délutáni szunyókálás szokását.

Kiderült, hogy nem is annyira egyértelmű, hogy a délutáni pihenő jó hatással van-e az életünkre. Sok kutatás szerint akár hatékonyabbak is lehetünk tőle a munkában, míg egy másik – és egyben egy újabb – felmérés szerint komoly betegséget is okozhat hosszú távon.

Most az derült ki, hogy a hosszabb délutáni szieszták akár a cukorbetegségre való hajlamot is növelhetik, a kutatók szerint ugyanis a különböző hosszúságú délutáni pihenésekre másképpen reagál a szervezet

– írja a házipatika.
Délutáni szieszta kutyával, kanapén
Akár diabéteszhez is vezethet, ha rendszeresen szunyókálunk délután

A tudósok 27 000 nyugdíjas kínai férfit és nőt vizsgáltak meg, akiket 4 csoportra osztottak aszerint, hogy mennyit alszanak délutánonként. Miután a kutatók olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a dohányzás, az éjszakai alvás hossza és a fizikai aktivitás, erre a megállapításra jutottak:

azoknál, akik egy óránál többet alszanak napközben, jóval nagyobb a prediabétesz és a diabétesz (cukorbetegség) kialakulási esélye, mint azoknál, akik egyáltalán nem alszanak délutánonként.

forrás


Még több életmóddal kapcsolatos érdekesség itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.