Kiderült, mikor nyithatnak újra az éttermek

Levelet kaptak a hazai szállodai és éttermi dolgozók, melyből kiderül, a vendéglátóhelyek nyitása még tavaszig biztosan várat magára.

A koronavírus-helyzetre való tekintettel a vendéglátóhelyek és szállodák megnyitására pünkösdig szinte biztos, hogy várni kell - ez derül ki abból a levélből, amelyet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) küldött ki a hazai szállodásoknak és éttermi dolgozóknak.

„Nehezen elképzelhető, hogy május előtt nyitás lesz. De nemcsak itthon, hanem Európa többi országában is, hiszen az átoltottság és a járvánnyal kapcsolatos adatok azt mutatják, hogy még egy darabig fennmaradnak a korlátozások” – nyilatkozta Flesch Tamás, a MSZÉSZ elnöke a 24.hu-nak.

Bár a levél tartalma több vendéglátóst is meghökkentett, a jelenlegi helyzetet látván sokak szerint nem meglepő a hír. Mivel a járványhelyzet sem Magyarországon, sem Európa más országaiban nem mérsékelődött, a szigorító intézkedéseket továbbra is fenn kell tartani, így a vendéglátóhelyek, szállodák, mozik, múzeumok továbbra sem nyithatnak ki.

A 24.hu információi szerint MSZÉSZ elnöke körlevelében leírtak szerint a szövetség jelezte a döntéshozóknak, hogy a következő időszak még a jelenleg biztosított támogatások mellett, és azok emelésével is nagyon nehéz lesz. Flesch Tamás megjegyezte, hogy a zárva tartó szállodák is magas költségekkel járnak, és a szakképzett munkaerő megtartása is sokba kerül. A vendéglátóhelyek több hónapnyi bevételtől estek el, így finanszírozni őket előbb-utóbb teljesen lehetetlen lesz, ráadásul az MSZÉSZ elnöke szerint az állami támogatások is csak kárenyhítésre elegendőek, segítséget önmagukban nem biztosítanak. Az elnök szerint az újranyitás egyértelműen attól fog függeni, mekkora lesz a közeljövőben az átoltottság illetve a koronavírus-esetek száma.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a következő időszakban tovább tárgyalna arról, milyen állami segítséget tud biztosítani a magyar kormány, ezért a szövetség a következő kéréseket küldte el Guller Zoltánnak, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának.

  • a bértámogatást emeljék meg 50 százalékról 75 százalékra,
  • legyen teljes járulékkedvezmény, hogy a dolgozók nettó bére növekedjen,
  • a tavalyi évben realizálódott havi felszolgálási díjat számítsák be a bértámogatásba,
  • a támogatásokat tartsák fenn a teljes újranyitásig és az azt követő három hónapban is,
  • az építményadót töröljék el erre az évre,
  • a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedését hosszabbítsák meg 2021 végéig.

FRISSÍTÉS:

A MSZÉSZ levelének állításait a magyar kormány még a megjelenés napján cáfolta. A jelenlegi helyzet függvényében a kormány a szektor türelmét kérte kiemelve, hogy a korlátozások enyhítésére akkor lesz lehetőség, ha Magyarország elég koronavírus elleni vakcinához jut, és megkezdődnek a tömeges oltások. Arról, hogy mit szóltak a vendéglátósok a MSZÉSZ levelében leírt állításokra, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...