Kiderült, ennyit keresnek a kezdő raktárosok az Aldiban

Az áruházláncok már nem csak a vásárlókért, a munkaerőért is versenyeznek. A megfelelő alkalmazottakért már hajlandóak az utcán, aluljárókban is hirdetni.

Néhány hónapja számoltunk be róla, hogy milyen csúcsfizetéséket adnak az Aldiban a vezető pozícióban dolgozó alkalmazottaknak, és arról is írtunk már, hogy a német áruházláncnál emelkedtek a legnagyobb mértékben a bérek az elmúlt időszakban. Ennek ellenére, ha megnézzük a karrierportáljukat, 146 álláshirdetést, betöltetlen pozíciót találunk. Így nem is csoda, hogy egy-egy utcai, aluljárós hirdetőtáblán felbukkan a cég állásajánlata, a Kelenföldi Pályaudvarnál például raktárosokat keresnek:

Kezdő raktárosként az Aldiban havi bruttó 272 269 Ft-ot lehet keresni. Ehhez napi nyolc órában kell dolgozni a +2 Celsius-fokos hűtőraktárban. Ha a jelölt bírja a körülményeket, akkor 2 év után akár bruttó 312 569 Ft-ot is hazavihet. Ehhez jön a nettó 8334 Ft-os cafeteria és a havi 5000 Ft Erzsébet-utalvány Plusz kártyán. A cég egyéb ingyenes juttatásokat is ígér, valamint összetartó, stabil csapot, jó hangulatot és megértő vezetőséget. Ilyen feltételek mellett szerintetek megéri jelentkezni?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...