A legtöbben nem így csináljuk: meglepő, milyen gyakran kellene mosnunk a törülközőket

A törölközők mindennapos használatban vannak, mégsem úgy tisztítjuk őket, ahogy valójában kellene… Otthon Tippünk meglepő tanácsot ad törülközőmosás-ügyben.

Ha a törülközők nedvesek maradnak, gyorsan tele lesznek baktériumokkal, akár az E. coli is megtelepedhet bennük. Többek között ezért sem mindegy, hogyan és mikor, milyen gyakran mossuk őket.

4 szobanövény, ami elszívja a fürdőszobai párát

A fürdőszoba a legpárásabb helyiség a lakásban, amit sokszor nehezen lehet elviselni, pláne nyáron. Bár a páraelszívó segítségedre lehet, de szintén hatékony megoldást jelenthet egy-egy szobanövény elhelyezése a fürdőben, melyek kimondottan szeretik a meleg, párás levegőt, hiszen természetes élőhelyük ez lenne. Íme, 4 növény, ami páraelszívóként is funkcionál!

Balogh Lilla

Szakértők elárulják, hogy kell!

Szakértők szerint a törölközők mosásának gyakorisága kulcsfontosságú a higiénia szempontjából:

  • a fürdéshez használt törölközőket körülbelül két-három használat után
  • a kéztörlőket pedig a legcélszerűbb naponta kimosni!

Ha többen használják ugyanazt a törölközőt, vagy az sokáig nedvesen marad, a cserének még ennél is gyakoribbnak kell lennie. A mosás során ajánlott legalább 60 °C-os vízhőmérsékletet használni, ami már hatékonyan elpusztítja a baktériumokat. Fehér törölközőknél alkalmazható klóros fehérítő, színeseknél viszont jobb választás az aktív oxigénalapú mosószer.

Nem elhanyagolható információ, hogy a legjobb, ha a törölközőket külön mossuk a ruháktól, mivel így elkerülhető a keresztszennyeződés.

A mosás után a teljes száradás elengedhetetlen, mert a nedves vagy félig száradt törölköző ideális táptalaja lehet a baktériumoknak.

Az sem mindegy, hol tároljuk őket

A vécé közelében, nyitott helyen hagyott textíliák könnyen beszennyeződhetnek a levegőben szálló mikrorészecskéktől, így jobb, ha a tiszta törölközőket zárt szekrényben vagy a mosdótól egy távolabbi polcon helyezzük el.

Forrásunk volt.


Takarítási tanácsok, amiket te is fogadj meg:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Egyszerű és gyors fish and chips

Az angolok fish and chips-e nem véletlenül szerzett magának annyi rajongót világszerte: a könnyű és ropogós tésztába bújtatott halszeleteket mi is bármelyik nap tudnánk majszolni. ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Borsós brassói

Sokaknál nem, de nálunk a brassói aprópecsenye elengedhetetlen tartozéka a zsenge zöldborsó. Az édeskés borsó frissességet ad az ételnek, és könnyít az egyébként zsírosabb, nehezebb ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.