Ha van az embernek mumusa a konyhában - ami ráadásul egy pofonegyszerűnek tűnő művelet - , akkor az enyémet bizony úgy hívják: karamell. Milyen szépen, lágyan csengő csodás szó, és mennyi édes emléket és ízélményt idéz fel, ugye? Nos, a mi viszonyunk amolyan se veled, se nélküled, így évekig inkább a távkapcsolatot választottam, és dőzsöltem a bolti meg a nagyiféle vajkaramellák és karácsonyi grillázsok tengerében. Nyugtattam magam, hogy mennyivel egyszerűbb beszerezni, minthogy ússzon a konyha a mázban karamellkészítés közben.
Őrületes ragadás a pulton, odaégett edények tucatja, a kedvenc pasztell lábosom vége, düh és kétségbeesés - számomra ezt jelentette a karamellkészítés.
Nyilván ez legyen a legnagyobb problémája az embernek, mégis törekedni kezdtem rá, hogy képes legyek én is tökéletesen omlós vagy éppen vajpuha finomságokat az asztalra varázsolni, bármit, aminek alapja: a KARAMELL!
Mi is a karamell?
A karamell a Larousse gasztronómiai lexikonja szerint nemes egyszerűséggel hő hatására többé-kevésbé barnára pirított cukor. 150 celcius fok fölé melegítve a cukorszirup színe megváltozik, édesítő foka lassan lecsökken, míg előbb enyhe, majd erősebben pirított szaga egyre fokozódik. A karamellpirítás folyamatát folyamatosan ellenőrizni kell, hogy a pirulás a kívánt stádiumban megállítható legyen.
Egy kis szósz vagy öntet a csokitorta tetejére? Bonbonok házilag, és kész is a saját kezünk által készített személyes ajándék az ünnepekre? Húsokhoz passzoló édesen krémes keverék vagy egy jó grillázs, aminél kicsit mindig félsz, hogy beletörik a fogad, de közben alig várod, hogy megízleld? Na jó, vágjunk is bele, a karamellkészítés ugyanis nem agysebészet, és ha odafigyelünk, egész egyszerűn megmenekülhetünk a leégéstől, szó szerint. Ez ugyanis minden fenti finomság alapja, utána már böngészhetünk a különböző receptek között, és el is készíthetjük a finom diós grillázsokat!
Az alap vajas karamellaszószhoz csupán ennyi hozzávaló elegendő:
- cukor
- víz
- vaj
- csipet só
- habtejszín (ízlés dolga, van aki ezt kihagyja belőle, szerintem picit lágyabb lesz)
A vizet és a cukrot csak zutty, egybeöntjük, és nagyon alacsony lángon elkezdjük melegíteni a kb. fél centi vastag cukorréteget. Nem nyúlkálunk hozzá, megvárjuk, amíg szépen besüpped a cukor és olvadni kezd. Ha ide elértünk, akkor sem nyúlunk a spatulához - ki mivel kavar ugye - , hanem megemeljük a hőfokot. Ekkor jöhet egy mérő, amivel 170 foknál jók is vagyunk - addig ne reménykedjünk, hogy a szemünk előtt karamellizálódó szépséget látunk.
És itt már jöhetnek is a bajok, mert megéghet a cukor, és akkor bizony keserű lesz, és oda a karamellkészítés élménye.
Antonin Carême ikonikus mondása szerint:
A szép színű karamell semmiben sem hasonlít ahhoz az erős, tűzön feketére égetett keserű karamellhez, amelyet a köznyelvben "majomvérnek" neveznek.
Ne hagyjuk magára a készülő karamellát, barátkozós fajta, vagy inkább folyamatos felügyeletet igényel, mint a gyerekek. Mikor visszatettük a melegre, szépen főzzük krémesre. Keverni ekkor sem szükséges, inkább csak rázogassuk meg a tűzhelyről leemelve, ha pedig késznek érezzük, vegyük le, és a lábas falán lévő cukordarabokat is forgassuk bele a kész karamellbe.
Van még egy titkos összetevő:
Bármit is készítesz karamellával, még az elején, a cukorhoz csurgass egy csepp citromlevet, így nem lesz annyira gejl!
Még több tipp és recept:
