Az egészséges étkezés és a paleo, vegán, makrobiotikus, nyers, vegetáriánus, laktóz, glutén és egyéb – hangsúlyozom - választott diéták népszerűsége után mintha visszatérni látszana a comfort food (szó szerint fordításban komfortos étel), azaz az otthonos érzést adó, házias, lélek- és testmelengető étkezések szokása. A kifejezés (sajnos nincs rá igazán jó magyar szó) arra az ételre utal, amely hagyományosan van elkészítve - legyen az egy nemzet vagy család hagyománya - , némi nosztalgiával fűszerezve. Sok comfort food ízes, egyszerűen elkészíthető, puhább állagú, könnyen fogyasztható étel. Egyszerű, "hazai", amely otthonos, melengető érzéseket idéz elő. Persze ezek, vagyis a diéták együtt is megférnek a comfort fooddal, bár legyünk őszinték, ez utóbbit mindenki a nehezebb, tápanyagdúsabb ételekkel azonosítja, és ebben van is valami.
10 fotó
Komfort food egy bögre kakaó, vagy akár egy jó pörkölt. Egy angolszásznak comfort food a sajtos tészta vagy másnéven macaroni and cheese, egy franciának a Boeuf Bourguignon, egy olasznak a minestrone leves. Ezek a címkék persze mesterségesen ragaszthatók, de mindenki érti, mire gondolok. Az én legbiztosabb komfortételem így felnőttkoromra, biztosan mondhatom, hogy anyukám sóletje. Nem csak akármilyen sólet, hanem kifejezetten gyerekkorom hétvégi ebédje, hiszen ez a kötődés, a hagyomány a comfort food lényege. Sólet egyébként sok nemzet ételei közt található hasonló, vagy egészen eltérő neveken, de nagy hasonlóságot mutató elkészítési módokkal. A francia cassoulet (kaszulé) egy példa, de akár a feijoadat (feizsuáda) is említhetjük a portugáloknál. A yapchik (vagy yapzik) a lengyel zsidók velővel és burgonyával készült sóletje, de a környező országokban mind találunk közel azonos babételeket.
Édesanyám sóletjében tulajdonképpen semmi speciális nincs - azt hiszem talán Krausz Zorica Régi zsidó ételek című könyvében található receptje alapján készítette abban az öntöttvas, Cseszlovákiában vásárolt edényben, amelyben én is készítem ma. Bab, gersli, kugli vagy kugel nélkül ugyan, de sosem sertéssel, néha akár töltött libanyakkal. Vissza-visszatérek hozzá, és mivel édesanyám már külföldön él, ha hazajön, megkövetelem tőle ezt, és más hasonlóan ikonikus ételét, például a töltött káposztáját, amelyet aztán a mélyhűtőmben tárolva néha (nagy nehezen) megosztok a saját családommal is. A kisfiam is rákapott a sóletre szerencsére, úgyhogy jelentem, kialakulóban vannak a saját házi comfortfood-hagyományaink is.
Tehát itt a hideg, itt az ősz, és nekem itt a sólet. Örömmel osztom meg ezt a receptet veletek is, mert nemcsak egyszerű, hanem tényleg nagyon finom, laktató fogás, amit ha nem a borsos árú füstölt libamellel készítünk, nem könnyíti meg nagyon a pénztárcánkat sem.
