Ilyen az egészsége annak az asszonynak, aki 40 éve napi tíz doboz kólát iszik

Negyven éve minden nap megiszik 10 doboz kólát egy nő – most orvosok vizsgálták, milyen állapotban van ezek után. 

Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kapnak azok az emberek, akik csak egy fajta ételt, teszem aztgyümölcsöt vagy makarónit hajlandóak enni, esetleg töménytelen mennyiségben isznak energiaitalt. Most egy újabb hasonló történet kapott szárnyra.

Ez a 74 éves dél-koreai nő ugyanis 40 éve napi 10 doboz kólát iszik – igen, minden egyes nap!

Coca-Cola-imádatának elég érdekes oka van: igen fiatalon,34 évesen elvesztette a férjét, gyászát pedig többek közt kólaivással próbálta feldolgozni. Függősége sajnos még jobban erősödött, amikor később a fia is meghalt. Így sikerült az utóbbi 40 évben összesen 150 ezer dobozt meginni kedvencéből.

Azt gondolhatnánk, hogy ez igen komoly kárt tett a testében, emiatt most egy orvos is alaposan kivizsgálta. A hölgy egy tévéműsor kedvéért látogatott el a doktorhoz, ahol megállapították, hogy a laboreredményei egészen jók, de vannak olyan apróbb fekélyek a gyomrában, amik később problémákat okozhatnak, az viszont nem bizonyított, hogy ez a brutális kólafogyasztásnak köszönhető-e.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: YouTube

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.