Azt hiszem, a kakaós csiga volt az első kedvenc péksüteményem. A gyerekek jó szokásához híven hűséges voltam - évekbe tellett, míg megkóstoltam valami mást. A nagymamámmal minden héten csütörtökön mentünk a fehérvári útra az SZTK-ba. Nem miattam, ő járt valami felülvizsgálatra, amit összekötött a kötelező nyári gyerekvigyázással. Én alig vártam, hogy végre csütörtök legyen, és mehessünk - nem mert szívtelen voltam, vagy mert jó volt a nagyit vérvételre vinni, hanem mert minden alkalommal kaptam egy kakaós csigát az SZTK melletti piacon. Egy idősebb bácsi árulta egy lakókocsi-pékségből, és én imádtam - olyan vastag kakaós cukorréteg volt megbújva a kanyarokban, hogy azóta is csodálkozom, hogy nem vették el tőlem az orvosnál.
A nagyi egyébként - aki köszöni, azóta is jól van, szerencsére - gyakran megörvendeztetett saját készítésű kakaós csigával. Ő a leveles helyett vastag, rusztikus kelt tésztából készítette, de legalább annyira megcukrozta-kakaózta, mint a pékségben. Muszáj volt neki, ott álltam mellette, és lestem, nem csalja-e el az adagot. A másik nagymama specialitását legalább annyira szerettem, mint kakaós csigát - ő diós csigában volt bajnok. Nem a leveles vagy kelt tésztás, hanem a nagyon vajas külsőbe rejtett tojáshabos darált diós változattal kedveskedett minden alkalommal, ha kértem.
Nem is óhajtom tovább taglalni a csigamániát, de legyen elég annyi, hogy a mai napig 10/9 arányban győz a kakaós csiga, ha péksütivásárlásról van szó. Kakaós csigát viszont nem sütnek az országhatáron túl, ami nem probléma addig, ameddig csak pár hétig tart a látogatás, hosszabb idő elteltével azonban már komoly elvonási tüneteim vannak. Persze elkészíthetem magamnak, de tudja fene, szívesebben kísérletezek helyi specialitásokkal.
Itt Amerikában például a pecan vagy sticky bun-nal. A szabad fordításban pekándiós zsemle vagy ragadós zsemle tulajdonképpen nagyon jól kiváltja a hiánycikknek számító kakaós csigát. A klasszikus péksütemények nagy része vagy olasz vagy francia vagy kelet-európai közvetítéssel érkezett ide, de gyanítom, hogy a ragacsos csigák távoli ősének titkát a skandináv közösségek hozták magukkal, és ők is terjesztették el. A fahéjas, fűszeres, kardamomos tekercsek, mint a rugelash, vagy a dán fahéjas csiga nagyon népszerűek - a ragacsos csigák pedig nagyon hasonlítanak rájuk. Rengeteg változatban készítik őket, van, ahol édes sajtkrém kerül bele, vagy extra adag cukormáz a tetejére - esetleg mindkettő. Természetesen a pekándión felül.
Nekem az enyhén - a helyi ízléshez képest mindenképpen - karamellás, de valóban elég ragacsos változat a kedvencem - így ehhez próbáltam receptet keresni. A netes receptkísérlet nem mindig sül el jól, ez most egész egyszerűen tökéletes lett. A tészta annyira puha lett, hogy legközelebb valami mást is készítek belőle - például valamilyen kalácsot. Ha véletlenül nem jutna rá időm a közeljövőben, átadom nektek a próba jogát - de aztán mindenképpen tessék róla beszámolni!
