Így mozgasd le a gyereket a négy fal között

Nehéz otthon lefoglalni a gyerekeket úgy, hogy minden energiájukat kimozogják, és este időben le is tudjanak feküdni. Most adunk pár ötletet, hogy ez megoldódjon!

Akadálypálya minden mennyiségben

Készíts a gyerekeknek akadálypályát a szobában. Szinte mindegy, mik lesznek az akadályok, a lényeg csak annyi, hogy legalább 5-6 darab tárgyat rakj le egy vonalba, majd jöhetnek a feladatok. Rendezzetek versenyt, és legyen nyeremény is, hogy még motiváltabbak legyenek.

via GIPHY

Ugrásra fel!

Csupán egy ugrókötéllel kell rendelkeznetek ahhoz, hogy egy kicsit megmozgassátok magatokat. Csinálhattok versenyt, ki mennyit tud megállás nélkül ugrálni, csinálhatjátok, hogy ketten tartjátok a kötelet és a gyermek ugrál, a lényeg, hogy együtt nevessetek és mozogjatok.

Szoborjáték

Kevés hely kell hozzá, és a gyerekek általában imádják. Vonuljatok a nappaliba, kapcsoljatok zenét, és jöhet a tánc. Jelöljetek ki valakit közületek, aki irányítja a játékot, vagyis lekapcsolja a zenét. Amint a zene elnémul, abban a testtartásban kell maradniuk, mozdulatlanul, amíg újra nem hallják a dalt. Aki megmozdul, kiesik, ám a következő játékban újra szerencsét próbálhat.

via GIPHY

Rejtsd el!

Egy egyszerű kincskeresés is nagyon jól lemozgathatja a kicsiket, hiszen sokat kell mászkálniuk a lakásban. Ha azt szeretnénk, hogy minél többet mozogjanak, akkor készítsünk feladványokat, amiket a lakás minél messzebb levő pontjain rejtünk el.

Vond be őket!

Te is szeretnél egy kicsit mozogni, de egyszerűen nem tudsz rá időt szakítani a kicsik mellett? Vond be őket is! Mégis hogyan? Nézd meg az activemumlife_official Instagram-oldalt, amin Csíkos Juca rengeteg ötletet ad arra, hogyan élvezzétek közösen az edzést.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

Figyelem! Népszerű étrend-kiegészítőt hívtak vissza, mert túl sok cinket tartalmaz

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés szerint egy, az Egyesült Államokból származó, online forgalmazott étrend-kiegészítő esetében megállapították, hogy a termék cinktartalma – a weboldalon közzétett információk alapján – meghaladja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által meghatározott tolerálható felső beviteli szintet. A terméket a BioTechUSA Kft. által üzemeltetett ShopBuilder webáruházon keresztül is forgalmazták.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...