40 kilót fogyott egy év alatt az anyuka

Egy újabb történet, ami erőt adhatnak azoknak, akiknek többet kell fogyniuk pár kilónál. Igaz, nem feltétlen egy ilyen kemény és veszélyes diétával...

Egy durva megjegyzés az édesanyja temetésén, mindössze ennyi kellett a 47 éves Paula Denyer-nek. „Nem gondolkodtál még azon, hogy ha lefogynál, legalább olyan csinos lennél, mint a lányod? Ez a túlsúly hatalmas!” – mondta Paulának a keresztanyja. Az anyukát annyira felzaklatták rokona szavai, hogy úgy döntött, azonnal cselekednie kell.

Elmondása szerint egyébként azért hízott meg, mert volt egy operációja, ami után nem tudott mozogni, és az evésbe menekült.

Paula végül 120 kilósan kezdett bele ebbe az igen kemény diétába, alig több, mint egy év alatt 52-es méretéből 44-est varázsolt, és most éppen 80 kilónál tart!

Milyen diétát követett?

Paula a Cambridge-diétát választotta, aminek az a lényege, hogy 1500-800 kalória között kell étkezni. Fontos, hogy az étrendnek tartalmaznia kell fehérjét, nagyon kevés szénhidrátot és zsírt, vitamint és ásványi anyagot pedig az adott testsúlynak megfelelő mennyiségben. A fogyókúrázok shake-et, leveseket és különböző szeleteket és kásákat fogyaszthatnak.

Fontos azonban kiemelni, hogy ebbe a diétába csak szigorú orvosi felügyelet mellett ajánlott belevágni!

Miért veszélyes?

Sokan vitatják ezt a módszert, hiszen komoly mellékhatásai is lehetnek. Előfordulhat tőle fejfájás, feledékenység, szédülés, ingerlékenység, hasmenés, székrekedés és remegés is. Mivel nagyon alacsony energiabevitelről beszélünk, ezért a fogyókúra alatt szigorúan tilos a mozgás, ami azért is rossz, mert ha valaki visszatér a normális étkezéshez, akkor könnyedén visszaszedheti a leadott kilókat.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: Yahoo

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...