Tele van a hűtőd, mégsincs benne „semmi”? Ezt tedd ellene

Civilizációs problémának, betegségnek nevezhető az a jelenség, amikor az ember a nyitott hűtő előtt áll, és azon töpreng, hogy vajon mit egyen. Hiszen tele van a szekrény mindenfélével, mégsincs benne semmi. Legalábbis első ránézésre: nézzünk rá még egyszer, közelebbről, tanuljuk meg ügyesen felhasználni azt a nagy „semmit”.

Leginkább az impulzusvásárlásoknak és a rendszertelen élelmiszerbeszerzésnek köszönhető, hogy a hűtőink tele vannak olyan üvegekkel, dobozokkal, szószokkal, savanyúkkal, öntetekkel és krémekkel, amelyek ugyan hasznosak lehetnek, mégsem tudunk belőlük egy rendes, kiadós, normálisnak nevezhető étkezést összehozni. A helyet persze közben foglalják, és ez okozza azt az abszurd érzést, hogy még akkor sem tudunk semmit enni, ha a hűtőszekrényünk polcainak majdnem fele tele van. Pedig egy kis előretervezéssel és odafigyeléssel ezek a háttérbe szoruló alapanyagok is bevethetők, alkothatunk a semmiből valamit, akár a vásárlás igénye nélkül is.

A galériában megnézheted furfangos tippjeinket!

„Semmiből” főzhető étkek:

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További konyhai tanácsok várnak itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...